Az OTP Garancia Biztosító gyorsított ütemben végzi a kárfelmérést

Pénzcentrum
2008. március 3. 16:59

Az OTP Garancia Biztosítóhoz 2008. március 3-án 14:00 óráig több mint ezernyolcszáz kárbejelentés érkezett a hétvégén tomboló vihar után. Az összes kárbejelentés meghaladhatja az ötezret, a károk összege pedig elérheti a félmilliárd forintot.

A viharos erejű szél leginkább az épületek tetőszerkezetében okozott kárt, de rongálódtak házfalak, nyílászárók, kémények, gépjárművek is. A károk számát tekintve, az eddigi kárbejelentések alapján Pest, Győr-Moson-Sopron, Somogy és Békés megyét sújtotta leginkább a vihar.

A társaság kárszakértői azonnal megkezdték a kárfelmérést, a károk felmérése és az adatok feldolgozása folyamatos. A biztosító munkatársai több településen személyesen látják el kárbejelentőkkel az ügyfeleket, így például a Győr-Moson-Sopron megyei Nagyszentjánoson is a helyszínen fogadják a kárbejelentéseket.

A károk minél gyorsabb felmérése és rendezése érdekében az OTP Garancia Biztosító az ország más területeiről is csoportosított át szakembereket.
A kisebb értékű károk esetén az OTP Garancia Biztosító is alkalmazza a telefonos kárrendezést. A kisebb károk gyorsított ütemben, 1-2 napon belül kifizetésre kerülnek, nagyobb károknál pedig szükség esetén azonnali kárelőleget fizet a társaság.

Az OTP Garancia Biztosító azon ügyfelei részére, akik lakásbiztosításukat kiegészítették a Garancia-24 gyorsszervíz-szolgáltatással, ingyenesen közvetít megbízható szakembereket, akik helyreállítják a keletkezett károkat.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az OTP Garancia Biztosító a kárbejelentéseket folyamatosan, több csatornán fogadja: a bejelentések az ügyfélszolgálati irodákban személyesen, telefonon vagy faxon, illetve e-mailben, az info@garancia.hu címen tehetőek meg.

PC BLOGGER & PODCASTER
iO Charts  |  2026. május 19. 20:19
A blokklánc technológia evolúciója az elmúlt évtizedben nagyrészt a digitális térre korlátozódott. A...
MEDIA1  |  2026. május 19. 16:57
Megszűnik a Győr Plusz Televízió, a Győr Plusz Rádió, a Győr Plusz Hetilap és a gyorplusz.hu interne...
Bankmonitor  |  2026. május 19. 13:26
A részletfizetés, a halasztott vásárlás és a korai hitelfelvétel sok fiatal számára természetes belé...
Holdblog  |  2026. május 19. 12:35
A múlt hibái kísértenek az EKB-nál: jelenleg kamatemelést áraznak az euróövezeten, pedig szerintünk...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 20. szerda
Bernát, Felícia
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom