Bejött az árcsökkentés - az Allianznál

Pénzcentrum
2007. november 7. 13:07

Beigazolódni látszik az Allianz Hungária 2008-as gfb-díjakkal kapcsolatos stratégiája: jó döntés volt csökkenteni az árakat - átlagosan 5 %-kal. Bár a sajtóban - igen korán, alig két "aktív" nappal a tarifák közzététele után - már megjelentek a kampány kimenetelével kapcsolatos találgatások, a tények azt mutatják, eddig az Allianz ügyfelei a leghűségesebbek.

Az ügyfelek aktivitásának rendkívüli fokozódása figyelhető meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány első hetének vége felé az Allianz Hungáriánál. A piacvezető társaság jelenleg mintegy 1,7 millió kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kezel (a teljes piaci portfólió 40 %-át). Az internetes alkuszok első információja alapján eddig a váltani szándékozók 16 %-a regisztrálódott az Allianznál, ami egyedül az internetes átkötések esetében 30% bizalomnövekedést jelez - tavaly ugyanebben az időszakban 22 %-os volt a törlések aránya. A portfolióra vetítve tehát ez a szám elenyésző (míg a törlések aránya az összes szerződéshez viszonyítva az Allianz esetében csupán 0,121%, addig más versenytársaknál ez a szám eléri akár az 1%-t is); az eddigi adatok alapján, a piacon százalékosan az Allianzot hagyják el ügyfelei a legkevesebben.

Növekvő ügyfélaktivitás

A díjkalkulációk száma 22%-kal, 671 ezerre nőtt az első (44.) héten a tavalyi azonos időszakhoz viszonyítva. Szintén a múlt év azonos időszakával összehasonlítva, az Allianz weboldalának a látogatottsága 127%-kal nőtt, egyedül november 5-én 223.000-en indítottak kgfb-kalkulációt az Allianz díjszámítójával, ami 164%-kal magasabb, mint a tavalyi szám. Emellett nagy sikernek örvend az Allianz új online értékesítési platformja, az Allianz Direct is, amelyen egyedül az indulás első napján mintegy 5.000-en tarifáltak. Napi átlagban 2000 Call Center-hívást kezelt a biztosító kgfb-témában, a kampány első hetében.

Allianz Direct - kedvező árak, káreseménytől függetlenül

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az újonnan indult Allianz Direct internetes csatorna árai különösen versenyképesek a piacon. Az Allianz által nyújtott általános 10%-os internetes kedvezményen túl az Allianz Direct további kedvezményeket nyújt: Allianz Directen keresztüli kötésért további 5%, a fővárosban élők újabb 5%-ot, a 36 év alattiak pedig még 5% kedvezményt. Ráadásul, egyes online piaci szereplőktől eltérően, az Allianz Direct díjai nem változnak a szerződő káreseményétől függően az év során, így a kedvezményeket az ügyfél egész évben élvezheti. Vagyis online biztosításkötésnél érdemes az ügyfélnek pontosan tájékozódnia arról, hogy a kínált díj valójában mit is takar. Az Allianznál az igen kedvező ár még a Direct-en kötött szerződések esetében sem változik, ha baleset történik; máshol egy káresemény miatt akár két-háromszorosára is nőhet a díj, illetve akár akkor is, ha január 1-én kiderül, hogy az elmúlt évek során mégis okozott kárt az ügyfél - és ilyenkor már nincs lehetőség váltásra.

Részletes információ az Allianz Hungária Biztosító és az Allianz Direct díjairól és kedvezményeiről a társaság fiókjaiban, a 06-40-421-421-es számon hívható telefonos ügyfélszolgálaton, valamint az Interneten (www.allianz.hu, www.allianzdirect.hu) található.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 25. 18:10
Az RTL szerint nem igaz, hogy megszűnik a Heti Hetes: a műsor csupán átmeneti szünetre megy, majd mé...
Összkép  |  2026. szeptember 25. 18:03
Amerika és Irán háborújának van egy titkos mellékfrontja a digitális térben, ami a pénzről szól. Nem...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 25. 12:13
Gyakori igény, hogy valaki a meglévő ingatlanját szeretné lecserélni egy újabb, nagyobbra, amely az...
Holdblog  |  2026. szeptember 25. 09:56
Költsenek többet, tegyenek félre kevesebbet, vállaljanak több gyermeket - a kínai gazdaság gondjaira...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
39. hét
Szeptember 27.
A siketek világnapja
Szeptember 27.
Tengerészeti világnap
Szeptember 27.
A fehér kendő napja
Szeptember 27.
A szív világnapja
Szeptember 27.
A Szentírás vasárnapja
Szeptember 27.
Idegenforgalmi világnap
Szeptember 27.
A Google születésnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 26. 19:18