23 °C Budapest

Miért nem fizetnek a biztosítók?

Pénzcentrum
2007. július 30. 09:00

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének (FEOSZ) álláspontja szerint a biztosítók hónapokig, akár évekig visszatartják, "használják" azt az összeget, mely a szerződési kötelezettségének eleget tevő, tehát a biztosítási díjat folyamatosan fizető károsultat illetne meg.

Idén tavasszal nagy sajtóvisszhangot kapott egy, az OTP Garancia Biztosító Zrt. elleni ügyben a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának döntése, ami megerősítve már több eddigi bírósági határozatot többek között azt is kimondta, hogy a biztosítók megtérítési kötelezettsége a káresemény megtörténtével beáll, az összegek kifizetése nem köthető különböző hatósági, bírósági határozat felmutatásához. Ennek ellenére az OTP Garancia Biztosító Zrt. munkatársa, fogyasztói bejelentés szerint, még nem is hallott erről a döntésről, ő továbbra is kéri vagyonkár esetén a nyomozást megszüntető, felfüggesztő határozatot vagy a vádiratot - adta hírül a Piac és Profit.

Sajnálatos módon több nagy biztosítótársaság is hasonló eljárást követ a honlapjuk tanúbizonysága szerint, így például az Allianz Hungária, a Groupama Biztosító, a QBE Atlasz is az összeg kifizetésének feltételeként köti ki a nyomozást megszüntető, felfüggesztő határozat vagy a vádirat megküldését a részükre.

A káresemény bekövetkezésének igazolására azonban elegendő lenne a rendőrségi bejelentés, a helyszíni szemle jegyzőkönyve, hiszen ebből már kiderül a kár bekövetkezésének ideje, helye, a kár elsődleges felmérhető összege.

Arra se a károsultnak, se a biztosítónak nincs ráhatása, hogy a nyomozás mennyi ideig tart, ha pedig elfogják az elkövetőt, ellene 2 évig folyhat a nyomozás, ezt követően a rendőrség elküldi a vádemelési javaslatát az ügyészségnek. Az ügyészség ezt követően emel vádat, így a vádiratra lehet, hogy 2-3 évet is várni kell, a biztosító pedig addig nem fizet.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A biztosítók az önlopások, önbetörések nagy számával magyarázzák ezen eljárásuk jogosságát, azonban akkor is így járnak el, ha a fogyasztó már 10-15 éve fizeti a biztosítást, és ez az első káreseménye, így igen nehéz lenne azzal vádolni őt, hogy kizárólag a biztosító megkárosítása a célja.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 4. 16:14
A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem - közismert régi nevén a TF - a közösségi oldalán je...
Holdblog  |  2026. szeptember 4. 11:28
Évadnyitó HOLD After Hours Balásy Zsolttal, Zsiday Viktorral és Szabó Balázzsal. Milyen platformokon...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 4. 09:43
Egy lakáshitelnél már néhány tized százalékpont kamatkülönbség is milliós tétellé nőhet a teljes fut...
ChikansPlanet  |  2026. szeptember 4. 08:00
A tengerpartok védelme és a tengeri ökoszisztémák helyreállítása általában két külön feladat, egy fl...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 5. szombat
Viktor, Lőrinc
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?