A kapitányság előtt gyújtották fel egy rendőr autóját Budapest mellett: ki és mit akart neki üzenni?
Az ügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki felgyújtotta egy rendőr autóját a Gödöllői Rendőrkapitányság előtt.
Valójában miért van szükség életbiztosításra és mikor érdemes egy ilyen szerződést megkötni? Hogyan válasszunk a termékek széles skálájáról? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ Kovács Zsolt, az ING biztosító értékesítési vezetőjének segítségével.
Pénzcentrum: Kiknek érdemes életbiztosítást kötniük?
Kovács Zsolt: Mindenkinek érdemes életbiztosítással rendelkeznie, a csecsemőktől a nagyszülőkig, hiszen minden életkorban szükségünk van anyagi biztonságra. Az ING Biztosító termékeit úgy dolgoztuk ki, hogy minden élethelyzetben megfelelő konstrukcióval szolgálhassuk ki ügyfeleinket, így a születéstől az öregkorig nyújtunk számukra megfelelő életbiztosításokat.
Komoly anyagi vonzatai vannak például gyermekeink iskoláztatásának, s ezekre célszerű minél előbb felkészülni, azaz érdemes már a gyermek születésétől megtakarítást kezdeni a költségek fedezésére. Így pontosan tudjuk, milyen célra szánjuk a megtakarított összeget, tehát más okból nem "törjük fel", nem szakítjuk meg a takarékoskodást, tudjuk tervezni a gyermek jövőjét; mivel pedig apránként teremtjük meg a fedezetet, az sokkal kevesebb terhet jelent a családi kasszára nézve, mintha egyik napról a másikra kellene e kérdésekről döntenünk. Az ING Biztosító erre a célra többféle biztosítást nyújt. Segítségükkel a szülők összegyűjthetik a gyermek iskoláztatására fordítandó összeget, amely akkor áll majd rendelkezésükre, amikor a legnagyobb szükségük van rá.
Fiataloknak, akik számára az életkezdés, az önálló egzisztencia megteremtése a fő cél, az ING Biztosító hiteltermékeket, befektetéshez kötött termékeket ajánl, amelyek segíthetnek önálló életük elindításában.
A kisgyermekes családok számára olyan biztosítási, megtakarítási konstrukciókat ajánlunk, amelyek segítenek a kicsikről való gondoskodás anyagi fedezetének megteremtésében, a gyermekek iskoláztatásában, és - ezzel párhuzamosan - a család biztosítási védelmét is megteremtik.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Középkorú ügyfeleink nyugdíjas éveinek anyagi biztonságához egészségbiztosításokkal kiegészített speciális nyugdíj-előtakarékossági életbiztosításaink járulhatnak hozzá.
Azon ügyfeleink számára, akik befektetési lehetőségek iránt érdeklődnek, forintos és euróalapú befektetéshez kötött életbiztosításainkat ajánljuk, melyek garanciája a sikerre eszközalapjaik kivételesen széles választéka.
További részletek a Net Média Zrt. gondozában megjelent Biztosításmagazin 2007-ben. Egy kiadvány, amelyből szinte mindent megtudhat a hazai biztosításpiacon található konstrukciókról.
Az ügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki felgyújtotta egy rendőr autóját a Gödöllői Rendőrkapitányság előtt.
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.


