6 °C Budapest

Kirobbanó formában az ING - 70 milliárd forinttal körözték le vetélytársukat

Pénzcentrum
2007. április 26. 11:00

A piaci tendenciáknak megfelelően, 2006-ban is kiemelkedően jól teljesített. A társaság díjbevétele meghaladta a 116 milliárd forintot, így 37%-kal nőtt az előző évhez képest, állománydíja pedig 8,6%-kal növekedett. Ezzel tartósan megőrizte vezető pozícióját, oly annyira, hogy mintegy 70 milliárd forinttal körözte le az utána következő vetélytársát. De a gépezet nem áll meg, a három éve bevezetett euró-alapú unit-linked termék sikere után az ING az idén elindította euró-alapú hagyományos életbiztosításait is - mondta el Dr. Bordás György elnök-vezérigazgató mai sajtótájékoztatóján.

Az ING Biztosító Zrt. életbiztosítási díjbevétel alapján számított piaci részesedése az év végén 27,67 százalék, amellyel megőrizte vezető szerepét az életbiztosítási piacon. Bár az ING Biztosító csak az életbiztosítási ágban tevékenykedik, a teljes biztosítási piacon (élet- és nem élet ágazatok együttesen) is harmadik helyet ért el díjbevétel alapján a biztosítótársaságok rangsorában 14,02 százalékos piaci részesedéssel.

Az ING Biztosító Zrt. a 2006. év során 116,4 milliárd forint díjbevételt könyvelhetett el, ami a 2005. évhez képest 31,6 milliárd forintos növekedést jelent. A társaság portfóliójának teljes állománydíja a 2006. évben megközelítette a 77,9 milliárd forintot, amely 8,6 százalékos éves emelkedést jelent 2005-höz képest.

Díjbevétel tekintetében az ING Biztosító előnye az életbiztosítási piac mindenkori második szereplőjéhez képest egyre növekszik. Míg 1996-ban az életbiztosítási piac első két szereplőjének díjbevétele közel azonos volt, addig 2006-ra a különbség 70 milliárd forintra növekedett a jelenlegi második helyezetthez képest.

Az elmúlt évben több mint 58 ezer darab új egyéni életbiztosítási szerződést kötöttek a társaságnál, így az ING Biztosító Zrt. egyéni életbiztosítási szerződéseinek száma 2006 végére közel 437 ezer darab.

Az ING piacvezető a folyamatos díjas szegmensben is, 2006-os díjbevételének 62 százalékát (72 milliárd forintot) a folyamatos díjak adták. Az összes folyamatos díjbevétel közel harmada (29%) az ING Biztosítóhoz érkezett.

Az ING Biztosítóhoz 2006-ban 45 milliárd forint egyszeri és eseti díj érkezett, azaz közel 140 százalékkal emelkedett egyszeri és eseti díjbevétele 2005-höz képest. Ez a társaság díjbevételének 38 százalékát teszi ki. Ez köszönhető volt nagyrészt a tavalyi kamatadó bevezeztésének is.
Az életbiztosítási szerződésállomány bővülésével párhuzamosan a társaság hagyományos biztosítástechnikai tartalékai 2006 végén 227 milliárd forintot tettek ki.

A biztosítótársaság adózás utáni (auditálás alatt álló) eredménye 2006-ban meghaladja a 5 milliárd forintot.

Új termékek

Magyarországon először az ING Biztosító indította el forintos unit-linked termékét 1997-ben. Majd az EU csatlakozás idején, 2004-ben az ING Biztosító ismét az első volt a piacon az euró alapú unit linked termék bevezetésével, amely páratlan sikert aratott. Az idei év elején bevezetésre kerültek az euró alapú hagyományos életbiztosítások, melyek díjfizetése és a szolgáltatás kifizetése is euróban történik. Ez azért is előnyös, mert a biztosítás lejáratakor valószínűleg már az euró lesz a hivatalos pénznem hazánkban, továbbá a magasabb biztosítási összegekre kedvezőbb tarifát alakítottak ki.

2007. március elsején indult a meglévő euró alapú unit-linked biztosítás mintájára egy euró alapú befektetéshez kötött életbiztosítás értékesítése a többes ügynök ("bróker") hálózatban.A biztosító sokat vár a Brokernetből kivált Bridge-től.

Az ING Biztosító a harmadik negyedévben két új terméket vezet majd be a befektetéshez kötött üzletágban: az egyik egy euró alapú tőke- és hozamgarantált befektetéshez kötött életbiztosítás, mely egyedülálló lesz a magyar a piacon. Az ilyen típusú garantált unit-linked megoldások sikerességéről sokat elárul az a tény, hogy a tavalyi évben már a legnagyobb mértékben ilyen megoldásokat értékesítettek a unit-linked termékek amerikai piacán. A termék piacra hozatalának időzítése azt biztosítja ügyfeleink számára, hogy az elmúlt évek kiemelkedő sikerű részvénypiaci befektetéseit követően a piac csúcsán megtakarításukat biztonságosabb, de továbbra is jelentős hozamkilátású formákba átforgatva további nyereséget realizálhassanak.

A másik új termék a meglévő forintos (Univerzál, Bónusz, Hollandus) befektetéshez kötött életbiztosításokhoz kínál új, zártvégű tőke és hozamgarantált eszközalapot.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Banki együttműködés

Az ING Biztosító számára stratégiai fontosságú kérdés, hogy termékeit, illetve szolgáltatásait saját szerződött partnerei mellett egyéb új disztribúciós csatornákon keresztül is közvetítse a potenciális ügyfelek felé. Ennek keretében kiemelkedő jelentőséggel bír a banki értékesítés feltételeinek megteremtése. Az ING Biztosító nagy hangsúlyt helyez arra, hogy megfelelő módon kiszolgálja és támogassa banki partnereit az életbiztosítási szerződések közvetítése során. Az elmúlt időszak alapján kiemelendő a Budapest Bankkal kialakított stratégiai együttműködés, melynek keretében a Budapest Bank a jelzálog új üzletének egy részét életbiztosítással kombinált jelzálog formájában értékesíti. Banki partnerei felé az ING a viszonosság elvét hirdette meg, azaz azon bank irányába kíván több banki terméket közvetíteni, ahol a partner is több életbiztosítási szerződést értékesít, illetve magasabb díjbevételt generál az ING felé.

Befektetés

Az ING Csoport által Magyarországon kezelt vagyon az elmúlt év során több mint 175 milliárd forinttal gyarapodott, és meghaladta a 800 milliárd forintot. A kezelt vagyon összességében 15%-os részesedést jelent az ING csoportnak a hazai vagyonkezelői piacon. Ezzel az ING Csoport magabiztosan tartja a hazai vagyonkezelési piacon kiharcolt második helyezését, sőt növelte is előnyét az utána következőkkel szemben.

Nyugdíjpénztárak

Az ING Nyugdíjpénztárak a tavalyi évben is dinamikus növekedést könyveltek el. A pénztártagok száma 2006 év végén meghaladta a 463 ezer főt, míg a kezelt vagyon mintegy 320 milliárd forint volt.

Az ING Nyugdíjpénztárakat az elmúlt évben több mint 25 000 új pénztártag választotta, ez mintegy másfélszer magasabb taglétszámbővülést jelent az előző évhez képest. Az ING Nyugdíjpénztárak által kezelt vagyon 70 milliárd forinttal nőtt a tavalyi évben, ez 28%-kal magasabb vagyonmennyiséget jelent.

Az ING Magánnyugdíjpénztár által 2006-ban elért, pénztár egészére számított nettó hozam 8,05%, míg az ING Önkéntes Nyugdíjpénztár hozama 7,88% volt.

A magánnyugdíjpénztári ágazatban a 2007-től kötelezően bevezetett költségmaximalizálás nem érintette az ING Magánnyugdíjppénztárat, amely jelenleg is, a most kötelezően bevezetett 6%-os mérték alatti, kedvezőbb (5,48%) költséghányadot biztosít a pénztártagok számára.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem