18 °C Budapest

Túl magas a tarifa? - a csökkentés titka a dohány

Pénzcentrum
2007. január 31. 15:00

A dohányzásról való lemondás a majd 2400 forintos dobozonkénti ár akár 48 százalékos tarifacsökkenést jelenthet az életbiztosítási tarifákat illetően, derül ki az angol Sainsbury's Bank által készített felmérésből.

Az elmúlt három évben összesen 4,21 millió ember szokott le a dohányzásról a szigetországban, a tavalyi év "termése" 740 ezer fő, aki az idén nem dohányosként már igénybe veheti az alacsonyabb biztosítási díjat. Ahhoz ugyanis, hogy valaki biztosítók szemszögéből is nemdohányzóvá váljon, legalább 1 év dohánymentességre van szükség.

A legújabb felmérés tanúsága szerint, amely 8 tipikus dohányost vizsgált életkorok szerint, az átlagos megtakarítás a férfiak esetében 62,8 font (körülbelül 24 800 forint), míg a nők 47,28 fontnyi, azaz 18 675 forintnyi kedvezményben részesülhetnek évente.

Egy másik, a Yorkshire Bank által készített felmérésből kiderül, hogy egy átlagosan egy dobozt elszívó ügyfél a leszokással összesen 35 fontot takaríthat meg hetente, amely éves szinte eléri az 1 820 fontot, vagyis 718 900 forintot. Ez az összeg egy házaspár esetében megduplázódik, így körülbelül 1,5 millió forintot spórolhatnak azok, akik lemondanak a káros szenvedélyről.

Bár hazánkban a dohányárú jóval kedvezményesebben beszerezhető mint az Egyesült Királyságban, hiszen átlagosan "csupán" 530 forintért kell adnunk egy doboz cigarettáért, a megspórolható összeg itthon is hatszámjegyű. A biztosítási díj megállapításakor hazánkban is a tényezők között szerepel a dohányzás, a legfontosabb szerepe azonban a kornak, a nemnek és a lakóhelynek van. 


A tavalyi évben az angol kormány kitiltotta a dohányzást a nyilvános helyekről, melynek eredményeképpen várhatóan további 1,44 millió ember válik majd meg rossz szokásától.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)


 

PC BLOGGER & PODCASTER
iO Charts  |  2026. május 1. 09:04
A Lumine Group egy (TSX:LMN) globális szoftveripari holding, amely a kanadai Constellation Software...
Bankmonitor  |  2026. május 1. 08:42
A bankkártyás fizetés ma már az egyik legbiztonságosabb és legkényelmesebb módja az online vásárlásn...
MEDIA1  |  2026. április 30. 22:23
A Telex szerint egy kiszivárgott Mediaworks-memóban Zelenszkij lejárató cikkek és telefonos segítség...
Holdblog  |  2026. április 30. 10:18
Mintha újra lejátszaná önmagát a történelem: a Bitcoin 2021 és 2025 végén is csúcsra tört, majd hóna...
NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. május 1. 09:03
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem