Új alapokon az Allianz

Pénzcentrum
2006. december 11. 14:00

A Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutatóintézet és az Allianz Hungária Biztosító Zrt. - a témában először- konferenciát rendezett az új európai társasági formáról, a Societas Europaea-ról (Európai Részvénytársaság).

Több évtizedes előkészületek után az Európai Unió 2001-ben alkotta meg az európai vállalat (európai részvénytársaság, Societas Europaea) jogszabályi alapjait. Ezek 2004. októberi hatályba lépését követően nyílt meg a lehetőség e vállalati kategória kialakítására és működésére; Európában a DJ EuroStoxx 50-en jegyzett nagyvállalatok közül elsőként az Allianz állt át erre a társasági formára 2006. októberében.

Az Allianz Hungária Biztosító Zrt. és az MTA Világgazdasági Kutatóintézet (MTA VKI) közös konferenciája az új típusú vállalat lehetőségeit, gazdasági és jogi sajátosságait, valamint - elsősorban az Allianz SE - eddigi tapasztalatait tekintette át. A témában először szólaltak meg az SE-vel foglalkozó kutatók, illetve az Allianz részéről a témáért felelős szakember.

Az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének kutatásaiból kiderül, hogy a társasági- és adójogi előírások sokfélesége, valamint a nemzethatárok miatt a vállalatokra minden nemzetközi mozgás jelentős adminisztrációs és jogi terheket ró, és ezek természetesen jelentős költségekkel is járnak. Nem csak a beruházás, helyváltoztatás, de a nemzetközi hálózatok puszta működtetése is megsokszorozza a feladatokat és a költségeket. Dr. Inotai András, a VKI igazgatója szerint ezeket csökkenti, ha a hálózat valamennyi egységére azonos jogszabályok vonatkoznak, illetve, ha nemzetközi tőkemozgás esetén nem szükséges az érintett vállalatokat felszámolni, újraalapítani. Ilyen módon a Societas Europaea, az európai vállalati forma hatékonyan támogatja az Európai Unión belüli tőkemozgást. Jelenleg mintegy 30 vállalat működik ebben a társasági formában, zömmel kisebb cégek és jelentős mértékben kisebb EU-tagállamokból.

Az Allianz AG-nak az Európai Részvénytársasági (SE) formára történő átállása egyszerűsítette és fókuszálta az Allianz Csoport vállalati struktúráit. Ezáltal a vállalatirányítás is új európai alapokra helyeződött át. Míg a kétszintű vállalatirányítási rendszer (egy igazgatóság és egy felügyelőbizottság) megmaradt az új SE struktúrában is, a felügyelőbizottság tagjainak számát 20-ról 12-re csökkentette egy rendkívüli részvényesi gyűlés döntése. Az együttdöntési metódust szintén továbbviszik az új keretek között, a részvényesek és az alkalmazottak képviselőinek egyenlő számával a felügyelőbizottságban. Így, az Allianz történetében először, a vállalat különböző európai országokból származó alkalmazottainak is van képviselete a felügyelőbizottságban.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Societas Europaea megalakítása történelmi lépés nemcsak a világcég, de Európa életében is. Az európai részvénytársaság jövőjének megítélése a kevés tapasztalat alapján ma még nem lehetséges. A mellette szóló legfontosabb érvek közé sorolható a kiválasztott európai vállalatok gyorsabb és kevésbé költséges felvásárlása, a kezdettől fogva több országra kiterjedő gazdasági tevékenység folytatása, kisebb nemzeti vállalatok esetében az európai imázs megszerzése, az EU-n belüli telephely-választás nagyfokú rugalmassága és a felvásárlások nemzeti helyett európai jellege.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2023. június 3. 16:18
Sokat sejtető bejegyzést tett közzé Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója a közösségi...
Holdblog  |  2023. június 3. 06:55
Nem? Pedig ez a dán gyógyszergyártó a második legértékesebb cég Európában a maga 376 milliárd dollár...
Összkép  |  2023. június 2. 18:33
A 10-es években folytatódott a korábbi évtized népességfogyása, az elmúlt 20 évben összességében 594...
Bankmonitor  |  2023. június 2. 17:46
Jobban figyelsz a vagyontárgyaid biztonságára mint a saját testi épséged megőrzésére? Miért? Amit ed...
Súlyos: az 1-3 éves gyerekek negyedének vannak félelmei különböző ételektől

Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.

Megdőlt a 120 milliós közösségi finanszírozási rekord – itt az EU-s pénzek utódja? (x)

Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.

Balogh Petya: Önmagunkkal versenyzünk, és van hova fejlődni (x)

Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.

Szemet vetett erre a szektorra Balogh Petya: 50 ezerért még te is a cégtársa lehetsz

A 120 fős tulajdonosi közösség mellé most Balogh Petya cége is beszállt a Brancs közösségi finanszírozási platformba.

NAPTÁR
Tovább
2023. június 3. szombat
Klotild
22. hét
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Portfolio Balaton Business Forum 2023
Együtt a régió szereplői
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2023. június 3. 19:19
Pénzcentrum  |  2023. június 3. 16:04