7 °C Budapest

Van, ami kötelező, mégis számos lehetőséget rejt!

Pénzcentrum
2006. november 8. 11:30

Indul a kötelező-szezon, az Allianz Hungária Biztosító pedig él a lehetőséggel, hogy már meglévő és leendő ügyfeleinek még sokoldalúbb ajánlattal állhasson elő a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás váltási időszakában. Ebben segítségére van az autósok igényeit még inkább figyelembe vevő tarifarendszer, valamint az Allianz Bank termékkínálata, amellyel a társaság immár teljes körű pénzügyi szolgáltatóként tudja ügyfeleit kiszolgálni. A részletekről Dr. Kálózdi Tamás, az Allianz Hungária Biztosító vezérigazgató-helyettese tájékoztatott.


"A tavalyi év nagy újítása volt az Allianz kötelezővel és cascóval rendelkezők számára az aktív kárrendezés bevezetése. Idén milyen újdonságokat kínál a társaság?"

Ebben az évben is igen szerteágazó a gépjármű-felelősségbiztosításhoz kapcsolódó szolgáltatások és kedvezmények sora. Rugalmas ügyintézésünk egyik fontos eszköze lett tavaly az aktív kárrendezés, amely a vétlen autósnak nyújt komoly segítséget. Míg alapesetben a vétlen félnek a károkozó autós biztosítójával kell rendeznie a kárt, mi ezt a sokszor nehézségekkel járó feladatot átvállaljuk. Már tavaly is nagyon népszerűnek bizonyult ez a szolgáltatásunk, ezért mostantól már csupán egy jelképes, évi 120 Ft-os, tehát havi 10 (!) forintos díjért elérhető. A meglévő és leendő ügyfeleink számára továbbra is ingyenesen biztosítjuk a gépjármű szállítását, a szélvédő és a fényszóró javítását is magába foglaló assistance szolgáltatásunkat.

"A közelmúltban saját bankot hozott létre az Allianz. Mi indította az Allianz Hungáriát, hogy biztosítótársaság létére a banki szférába is belépjen? "

A komplex pénzügyi szolgáltatók piacán érzékelhető egyre élesebb versenyben négy alapértékünk erősítette meg bennünk a hitet, hogy banki szolgáltatásokkal is megjelenjünk: a legfontosabb, hogy mintegy 2 millió lakossági és vállalati ügyféllel rendelkezünk, kétezer üzletkötőnk gondozza ügyfeleinket, akik így részükre már pénzügyi tanácsadást is folytatnak, országos fiókhálózatunk van és az Allianz márkanév ismertsége Magyarországon 90% feletti. Ezzel a lépéssel társaságunk teljes körű pénzügyi szolgáltatóvá vált. Az Allianz megtartva piacvezetői pozícióját most már banki termékekkel is ügyfelei rendelkezésére áll. Ezzel már most, a gépjármű-felelősségbiztosítások kötése idején egyedi kedvezmények váltak elérhetővé ügyfeleink részére. Ha például ügyfelünk folyószámlát nyit vagy hitelkártyát igényel az Allianz Bankban és kötelező felelősségbiztosításának díját erről (díjlehívással) fizeti, 15% kedvezményben részesül a biztosítás díjából.

"A kötelező biztosítások között számos verziót találunk a piacon. Melyek azok a további tényezők, amelyek az Allianz kötelező ajánlata mellett szólnak?"

Annak ellenére, hogy piacvezetők vagyunk, folyamatosan bővítjük a társaságunknál elérhető kedvezmények és szolgáltatások körét, így idén az alapdíjszint alacsonyabb, a tarifarendszer egyszerűbb a korábbiaknál. Azt gondoljuk, hogy így a kötelezőt, az autósok szemében nyűgöt, terhet jelentő, "adó-szerű" biztosítást valódi szolgáltatássá tehetjük. Az Allianz Hungária Biztosító kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási ajánlata számos lehetőséget, kedvezményeket, szolgáltatásokat kínál. Az alapdíjak kialakításakor igen sokféle társadalmi csoport helyzetét, valamint a baleset-megelőzés szempontjait is figyelembe vettük. Így bevezettük a gyermekkedvezményt, amennyiben 14 éven aluli gyermek él a háztartásban, továbbá a családi kedvezményt, ha legalább két Allianz biztosítás van a háztartásban, és így tovább.

A korábban már említett teljes körű pénzügyi szolgáltatásnak részét képezi nyugdíj- és egészségpénztári szolgáltatásunk is, melyekhez kapcsolódóan szintén kedvezményeket ajánlunk. Ha most kötnek az Allianznál kötelezőt, további előnyhöz juthatnak a Magyar Autóklub tagjai, a mozgássérültek, a nyugdíjasok és a közalkalmazottak.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Amennyiben a kötelező mellett a casco biztosítást is társaságunknál köti meg ügyfelünk, annak díjából 10% kedvezményre jogosult. A rendkívül széles körű kedvezmények különböző módon kombinálhatók egyéb, nem csak gépkocsihoz kapcsolódó biztosítások esetén is, tehát élet- és lakásbiztosításoknál is. A december végéig interneten indított biztosításkötéssel további 10%-kal csökkenthető a kötelező biztosítás díja.
Mindezek alapján úgy gondoljuk, hogy 2007-ben még inkább érdemes az Allianz Hungária Biztosítóval számolni.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 25. 21:42
A Fidesz-közeli TV2 Csoport után a Balásy Gyula kormányközeli milliárdos nevével fémjelzett Lounge G...
Holdblog  |  2026. április 25. 09:18
Az új kőolaj-beruházásoknak és az eletrifikációnak is új löketet adhat a közel-keleti háború. Mivel...
Bankmonitor  |  2026. április 24. 14:33
Mivel Magyarországon a nők átlagosan alacsonyabb nyugdíjból élnek, mint a férfiak, ráadásul a KSH ad...
ChikansPlanet  |  2026. április 24. 08:00
Egy évtizede még a kihalás fenyegette Szardínián a griffon keselyűket, számuk azonban egy friss méré...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 27. hétfő
Zita
18. hét
Április 27.
Morse nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?