Az elemző szerint jó esély van arra, hogy az év végére az eddigi, közel 922 ezres éves csúcs is megdőljön.
A BMW bemutatta a Neue Klasse platform első szériamodelljét, az elektromos iX3-at, amelyet 2025 őszétől Debrecenben gyártanak. Az autó akár 805 kilométeres hatótávot, 21 perces gyorstöltést és számos fenntarthatósági újítást kínál, írja a Portfolio.
Hosszú előkészítés után a BMW bemutatta a Neue Klasse platform első sorozatgyártású modelljét, az új iX3-at. A tisztán elektromos városi terepjáró 2025 őszén kerül gyártásba a vállalat debreceni üzemében, a piaci premier pedig 2026-ban várható. Az európai forgalmazás tavasszal, az amerikai nyáron indul, a kínai piacra szánt változat gyártása pedig Senjangban kezdődik tavasszal.
A bevezető modell, az iX3 50 xDrive, melynek hatótávja akár 805 kilométer is lehet, két villanymotorjának összteljesítménye 345 kW, a 0–100 km/h sprint pedig 4,9 másodperc alatt van meg. Az új, 6. generációs eDrive technológiának köszönhetően az akkumulátor kapacitása 108,7 kWh, 10-ről 80 százalékra pedig mindössze 21 perc alatt tölthető.
A formatervezés a BMW új irányát képviseli, aerodinamikailag kedvező karosszériával és tágas, akár 1750 literes csomagtérrel. A fedélzeti rendszert a „Heart of Joy” szuperszámítógép irányítja, amely a hajtást, fékezést és kormányzást egyszerre szabályozza, a kezelőfelület pedig a Panoráma iDrive rendszeren alapul, széleskörű digitális funkciókkal.
Fenntarthatósági szempontból is előrelépést jelent az iX3: a modell teljes életciklusra vetített szén-dioxid-lábnyoma 34 százalékkal alacsonyabb, mint elődjéé, az anyaghasználatban pedig jelentős arányban alkalmaznak újrahasznosított fémeket és műanyagokat.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az autóért Magyarországon 27 millió 750 ezer forintot fognak kérni.







