A világ egyik legnagyobb kávézólánca, a Starbucks állítólag a mexikói ihletésű gyorsétterem-hálózat, a Chipotle felvásárlását fontolgatja.
A Stellantis autógyártó jelentős, 2,3 milliárd eurós veszteséget prognosztizál 2025 első félévére, amelyhez az amerikai importvámok is hozzájárulnak, miközben árbevétele és szállítási volumene is csökkenő tendenciát mutat.
A Stellantis hétfőn közzétett előrejelzése szerint az autóipari konszern 2025 első hat hónapjában várhatóan 2,3 milliárd eurós nettó veszteséget fog realizálni. A vállalat közleményében kiemelte, hogy ebből az összegből mintegy 300 millió eurós negatív hatást tulajdonítanak az amerikai importvámoknak.
A multinacionális járműgyártó pénzügyi kilátásai további területeken is romlanak. A nettó árbevétel előreláthatólag 74,3 milliárd euróra csökken, ami 12,6 százalékos visszaesést jelent az előző év azonos időszakához viszonyítva - írta a Portfolio.
A szállítási volumen tekintetében is kedvezőtlen a helyzet: a második negyedéves kiszállítások összességében 6 százalékkal maradnak el a tavalyi év hasonló időszakától, a becslések szerint mindössze 1,4 millió járművet értékesít majd a vállalat.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







