A közúti szállítás kihívásai mellett a felek a vasúti árufuvarozás aktuális helyzetét is áttekintették a találkozón.
A Magyar Közlönyben kihirdetett jogszabályváltozások alapján, szeptembertől az állam finanszírozza a középiskolások jogosítvány-szerzésének elméleti és gyakorlati oktatását, valamint vizsgáit, ami jelentős változásokat hozhat az autósiskolák piacán és a közlekedésbiztonság terén is.
Az ingyenes jogosítvány lehetőségének bejelentése óta, amelyet Tuzson Bence igazságügyi miniszter márciusban tett középiskolások számára, sokan várták a részleteket. A Magyar Közlöny május 10-i kiadásában megjelent jogszabályváltozások világossá tették, hogy az új rendelkezések jelentősen átalakíthatják a jogosítványszerzés folyamatát Magyarországon. A Telex információi szerint ezek a változások nem csak a diákokat, hanem az autósiskolákat és a vizsgáztatást is érintik.
A miniszter bejelentése szerint az állam szeptember 1-től kezdve állja majd a középiskolások jogosítványszerzésének költségeit, beleértve az elméleti és gyakorlati órákat, valamint a vizsgadíjakat is. Egy későbbi posztban arról számolt be, hogy ebben az évben pilot programként indul el a gyakorlati oktatás ingyenessé tétele.
A jogszabálymódosítás értelmében már az idei tanévtől kezdve lehetőség nyílik arra, hogy a középiskolákban is oktassák a KRESZ-t és egyéb járművezetéshez kapcsolódó elméleti tudnivalókat. Az intézmények emellett felhatalmazást kapnak az elméleti vizsgák lebonyolítására is anélkül, hogy ehhez külön engedélyre lenne szükségük. Mint a lap írja, eddig sok diák távoktatás formájában sajátította el az elméleti anyagot, amiért jelentős összegeket fizettek ki.
A mostani változással viszont ingyenes hozzáférést biztosítanak ehhez a tananyaghoz közvetlenül az iskolákban, ami jelentős bevételkiesést okozhat az autósiskolák számára.
A változtatások következtében várhatóan sok diák fogja középiskolai tanulmányai végén megszerezni jogosítványát, ami csökkenti az autósiskolákba jelentkező új tanulók számát. Ez éves szinten akár 25-30 ezer fős csökkenést is jelenthet.
A honvédség lehetőséget kap arra, hogy gyakorlati oktatást tartson és vizsgáztasson, de ennek pontos kereteiről még nincsenek információk. Az autósiskola-tulajdonosok szerint ezek a változások radikálisan átalakíthatják a piacot, és növelhetik a jogosítványszerző diákok számát.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Pető Attila autósiskola-tulajdonos szerint az ingyenesség miatt a jelenleg évi 30 ezerről néhány éven belül akár 80 ezerre is emelkedhet a jogosítványszerzésre vállalkozó középiskolások száma. Azáltal, hogy a legfiatalabb tanulóvezetők közvetlenül a gyakorlati oktatókkal kerülnek kapcsolatba, miután a középiskolában elvégezték az elméleti képzést, és megszerezték a vizsgát, atomizálódhat a piac: a jelenlegi 7-9 ezer forintról tovább emelkedhet a gyakorlati órák díja azoknak, akik kénytelenek fizetni érte, mert a talpon maradó autósiskolák így próbálják majd kompenzálni az elméleti képzésekből származó bevétel csökkenését - mondta.
Papp Endre, az Autósiskolák Vezetőinek Országos Szervezetének (AVOSZ) korábbi elnöke szerint már rövid távon bevételkiesést fog okozni, ha a legfiatalabbak állami hátszéllel szerezhetnek jogosítványt a középiskolában. Hosszú távon pedig azok a tanfolyamszervezők kerülhetnek igazán nehéz helyzetbe, akiknek a bevételük nagy részét a B kategóriás oktatás adja. Ez az autósiskolák zöme.
A jogosítványszerzés szabályrendszerében ősztől várható változásnak árfelhajtó hatása lehet azokra nézve, akik nem a középiskolásoknak szánt lehetőséggel élve szerzik meg vezetői engedélyüket. Az áremelkedés pontos mértékéről egyelőre korai volna becsléseket mondani.
Megéri négyévszakos gumira váltani 2026-ban? Itt a nagy teszt: csak egy abroncs kapott jó minősítést
A 16 vizsgált abroncs közül mindössze egy bizonyult igazán jó választásnak, miközben a mezőny közel fele gyenge vagy kifejezetten nem ajánlott értékelést kapott.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







