Kedden bruttó 3 forinttal emelkedik a benzin nagykereskedelmi ára, a gázolaj beszerzési ára változatlan marad.
Megszólaltak a hazai benzinkutak: sok sikert a jövő heti tankoláshoz, különösen vidéken lesz hiány
Átmeneti intézkedés az üzemanyag-kiszolgálás korlátozása, és olyan kutakat, kiskereskedőket érint csak, amelyeknek a Mol nem tartozik kiszolgálási kötelezettséggel – közölte a Mol november 18-án, pénteken.
A közlemény alapján, amelyet az MTI-nek juttatott el a Mol, az intézkedésre azért volt szükség, hogy az ország minden részén fennmaradjon az ellátás. A döntésüket elsősorban a hatósági ár miatt megugrott kereslettel indokolják.
Hozzátették, hogy az import eközben jelentősen csökkent, a Barátság vezetéken alacsony nyomáson indult újra a kőolajszállítás. Néhány napja, a Dunai Finomító újraindítása során szintén felmerültek karbantartási feladatok, a kapacitáskiesés a Mol minden termékét érinti. A közlemény szerint
194 viszonteladót érint a változás, ők működtetik a belföldi töltőállomások 10 százalékát, szeptemberben a Moltól a viszonteladói piac teljes üzemanyagigényének 2,5 százalékát vásárolták meg.
A társaság hangsúlyozta, hogy Magyarország működését és ellátását tekintik a legfontosabbnak, a szerződéseiket mindig teljesítik, az ellátási stratégiájukat hetente felülvizsgálják.
A Mol felel a piac több mint 80 százalékának kiszolgálásáért, amely teljes gyártási kapacitás mellett is megfontolt ellátási stratégiát igényel
– írta a Mol. Mint mondták, számukra Magyarország működése és ellátásbiztonsága a legfontosabb, ezért felelős vállalatként átmeneti korlátozásokat vezetnek be, hogy országszerte biztosítani tudják üzemanyagot, valamint hogy az intézkedéseket számos körülmény szükségessé teszi.
Korábban már több hazai benzinkút tulajdonos is beszámolt arról, hogy a Mol levélben tájékoztatta őket, a november 21-ével kezdődő héten nem kapnak semmilyen üzemanyagot. Sorban állásokra és hosszú várakozási időre kell számítani a magyar kutakon, a legnagyobb gond vidéken lehet, ahol az embereknek esetenként jelentősen többek kell majd utazni az üzemanyagért.
A Független Benzinkutak Szövetsége pénteken levélben reagált a helyzetre. Mint írták, megdöbbenéssel fogadták a tegnapi körlevelet, ami szerint a MOL megszünteti többszáz kisbenzinkút ellátását.
Ismerjük a hatósági ár hatásait, hiszen fő elszenvedői vagyunk, és nyilván mi is azt szeretnénk, ha eltörlésre kerülne. Addig azonban, amíg hatályban van, ezzel kell élnünk, nekünk is, de a MOL-nak is. Nem fogadható el, hogy egy nyilvánvalóan stratégiai vállalat ellátásbiztonságra hivatkozva szünteti meg többszáz partnere (még ha kényszerből is) ellátását, egyben sok vidéki körzet teljes ellátásbiztonságát is felrúgva
- áll a levélben. Kiemelték, nem a kényszerű partnerek megélhetése a tét, hanem az ország ellátása. Nem a nagyvárosok számtalan benzinkútjának ellátása a tét, hanem a vidéki lakosság, a gazdálkodók ellátása.
Szeretnénk emlékeztetni, hogy az Önök nevében megszólaló Ratatics Úr több ízben is kifejtette nyilvánosan, és zárt tárgyalásokon is, hogy a MOL képes a magyar igények szerinti mennyiség biztosítására, gondot csak a logisztika okoz. Ezt a gondot a most kisemmizett partnereik megoldották, kérjük, most Önök is oldják meg, amit vállaltak, mert ez a vállalás volt az ársapka szabályozás bevezethetőségének egyik alappillére. Ne hátráljanak ki ebből!
JÓL JÖNNE 2,7 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 699 918 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 53 004 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 12,86%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 53 149 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- fogalmaz a Független Benzinkutak Szövetsége levelében, amelyben arra kérik a Mol elnökét, hogy
azonnal bírálja felül ezt a teljes mértékben elfogadhatatlan intézkedést, hiszen Önök felelősek az ellátásért, az Önök felelőssége a karbantartás időben történő elvégzése is, a stratégiai készletek visszatöltése is, és
ebből következően az Önök felelőssége az is, amibe a vidéki lakosságot és vállalkozásokat kényszerítik, ha nem teljesítik, amit vállaltak.
Mint írták, a FBSZ tudja, hogy a Mol álláspontja szerint csak szerződéskötési kötelezettségük.
Szerződéskötési közelezettségük van velünk szemben, ellátási kötelezettségüket tagadják, azonban szeretnénk emlékeztetni, hogy a szerződés fogalma mást jelent, mint ahogy ahhoz sem férhet kétség, milyen szándék vezette a jogalkotókat.
Nem csak a Mol elnökének, de Orbán Viktornak miniszterelnök úrnak is írtak. Nyílt levelükben kiemelték, hogy bár tudomásul veszik, és megértikk, hogy a rendelkezés okai objektívek, mégis az intézkedés 258 magyar, többnyire családi kisvállalkozás érint, és mintegy 400 benzinkutat, Magyarország benzinkútjainak 20%-át hozza kilátástalan helyzetbe.
Tudjuk, és megértjük, hogy a Kormánynak nincs hatásköre egy magánvállalat intézkedésére, azonban az ország ellátásának biztosítása, magyar családi vállalkozások, és az alkalmazottak családjainak megélhetése nem válhat egy magánvállalat érdekei játékszerévé, magyar családok ezreinek megélhetését veszi el egy hatalmas nyereséget elérő részvénytársaság, törvényi ellátási kötelezettségét semmibe véve. Ebben a helyzetben azonban súlyos gondot okoz a 2021. évi CXXX tv. a veszélyhelyzettel összefüggő egyes szabályozási kérdésekről 43.§ (3) bekezdése, ami az ellátásból kimaradó benzinkutakat üzemszünet hirdetésére, azaz bezárásra kényszeríti
- állt a levélben. Ezért kérik, és javasolják hogy a rendelkezést felfüggesztését, hiszen az ország ellátásának
biztonságát nagymértékben javítaná, hogy az egyik üzemanyagtípusból kifogyó benzinkút legalább a másik fajtákat tovább kiadhatná. Ehhez kormányzati intézkedésre lenne szükség.
Javasoljuk továbbá a stratégiai tartalékok felszabadítását, amennyiben a MOL üzemanyagellátása folyamatosan akadozik, hogy kútjaink a vidéki lakosság ellátását biztosítani tudják. Szeretnénk kérni Miniszterelnök Urat, hogy segítse a kisbenzinkutak túlélését azzal is, hogy a korábban hozott segítő intézkedések végrehajtását gyorsítsa fel, illetve hatályukat a IV. negyedévre hosszabbítsa meg, mert a III. negyedévre vonatkozó kifizetések jelentős része máig nem történt meg, a IV. negyedévre pedig csak ígéretek hangzottak el
- zárta levelét a FBSZ.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
A tökéletes őszi hétvége Egerben: mutatjuk a legérdekesebb programokat és borkóstolókat
Cikksorozatunk második részében a Bikavér és a Csillag hazájába látogatunk.
-
Milliók múlhatnak egyetlen telefonhíváson: érdemes nagyon figyelni
Folytatjuk adatbiztonságról szóló cikksorozatunkat.
-
Hogyan alakulnak a bérek a magyar IT piacon 2024-ben? (x)
Az IT szektorban továbbra is magas bérek várhatók, de az infláció komoly kihívást jelenthet.