6 °C Budapest
Vintage small red car on the street

Nagyon kapósak lettek a használt kocsik: ismét az élre tört a kis Suzuki

2021. április 19. 15:02

A magyar autóvásárlók számára a jelenlegi helyzetben leginkább a használt autók jelentenek megfizethető megoldást, ugyanakkor a piac egészén jelentős drágulásnak lehetünk szemtanúi – mind a tavalyi évhez, mind az eddigi 2021-es adatokhoz képest.

A Használtautó.hu adataiból kiderül, hogy a kereslet bővülése és az árak emelkedése sem állt meg a használtautó-piacon, a vásárlókat így hidegzuhanyként érheti az információ, hogy a tavaly decemberben még 3,1 milliós hirdetési átlagárak 2021 márciusában már 3,7 millió forint felett jártak, tavaly márciushoz mérten pedig csaknem 1 millió forintos, azaz 33,2%-os drágulás látható.

A nagyobb kereslet ugyanakkor csak az egyik árfelhajtó tényező, mivel a forint tavalyi árfolyamváltozása miatt mind az új autók ára, mind az import, vagyis a külföldi használtautó-beszerzés is megdrágult

– részletezte Katona Mátyás, a Használtautó.hu szakértője. Míg a kereslet jelentős pluszt mutatott az idei évben, a tulajdonosváltások még mindig elmaradnak a tavalyi számokhoz mérten.

Használt kocsit vennél? Válogass a finanszírozási ajánlatok között a Pénzcentrum kalkulátorában!

Ugyanakkor az első negyedévben az import 18%-os csökkenése mellett a hazai tulajdonosváltások száma csupán 3,3%-os elmaradást mutatott, így még mindig az látható, hogy a hazai magánvásárlók legfontosabb bázisának az itthoni gépjárműkínálat számít.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Élre került a Suzuki Swift

Az árak emelkedésével, a pandémia hatására ellentétesen változott a használtautó-vásárlók preferenciája is. A személyes mobilitás felértékelődésével ugyanis olyan vevők jelentek meg a piacon, akik eddig vagy nem tudták, vagy nem kívánták megengedni maguknak saját autó vásárlását. Bár az ár szerint keresők legtöbbje továbbra is 1 millió forintos árplafont állít be, s a második helyen változatlanul a 1,5 millió forintig böngészők állnak, a 2 millióig keresők dobogós helyét átvette a mindössze félmilliós értékig szűrők tábora.

Ezzel párhuzamosan a Használtautó.hu felületén a legnépszerűbb modellek élbolyában is változás történt. Míg 2020-ban a Skoda Octaviára kerestek a legtöbben (megközelítőleg 5,5 milliószor), az idei év kedvenc használt modellje az első negyedév után a Suzuki Swift (2,45 millió kereséssel). A szintén dobogós Skoda Octavia és Ford Focus ugyancsak több mint 2 millió önálló keresést kapott, de a top 10 egyéb modelljei is egyenként több mint 1 milliót.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem