Visszafogott forgalommal indult 2026 januárja a magyar autópiacon: a forgalomba helyezett személyautók száma elmaradt az egy évvel korábbitól.
Egy teljesen új tényező, a munkaerőhiány is drágíthatja a gépjárművek jövő évi kötelező felelősségbiztosítási díját (kgfb). Ugyanakkor a november elsejétől induló kampányban kiemelkedően nagy díjugrásra nem lehet számítani. A tarifákat azonban azoknak is érdemes lesz figyelniük, akiknek nem január elsején, de még abban a hónapban van a fordulójuk.
Idén a biztosítási díjak terén teljesen új jelenséggel, a munkaerőhiánnyal is számolni kell a gépjárművek jövő évi kgfb díjának kialakításakor - vélik a CLB szakértői. Az alkusz cég szerint ugyanis az elmúlt egy évben akár százezrekkel is nőtt az autószerelők és karosszérialakatosok fizetése. Ugyanis olyan nagyfokú már a hiány ebben a szakmában, hogy a cégek mindent elkövetnek a meglévők megtartásáért. Ez a tény tehát jelentősen befolyásolja a díjak kialakítását. A biztosítók persze arra is figyelnek, hogy ne kalkuláljanak kiugróan magas tarifát, mert azzal ügyfelek tömegeit is elveszíthetik.
- véli Németh Péter a cég értékesítési és kommunikációs igazgatója.
Mint ismert, egy 2010-ben született rendelet óta az év végi forduló már csak a módosítás éve előtt vásárolt autókat érinti, a járművek mintegy kétharmadának már a vásárlás pontos dátuma a kgfb-forduló.
Az alkuszcég szerint idén sem kell elhamarkodottan dönteni és az első napokban váltani. Mindenkinek érdemes megvárnia, hogy a saját biztosítója milyen tarifaajánlatot küld. Semmit nem kell tenniük azoknak, akik maradnak a régi biztosítójuknál, a válasz nélkül hagyott ajánlatot a cég érvényesnek tekinti, s a megajánlott tarifát fogja érvényesíteni. Az új díjakat viszont azoknak is érdemes lesz figyelniük, akiknek nem január elsején, de még abban a hónapban van a fordulójuk.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







