A demokraták megszerezték a többséget az amerikai kongresszus mindkét házában a keddi félidős választásokon.
Donald Trump kimondta, mit gondol Magyar Péterről: erre a váratlan fordulatra senki sem számított
Donald Trump amerikai elnök úgy véli, hogy Magyar Péter, a választásokon kétharmados győzelmet arató Tisza Párt vezetője jó munkát fog végezni. Bár az elnök némileg elhatárolódott korábbi szövetségese, Orbán Viktor kudarcától, a leköszönő kormányfőt továbbra is jó és bátor embernek tartja.
A Reuters beszámolója szerint Donald Trump az ABC News csatornának adott interjújában beszélt a magyarországi hatalomváltásról, miután a tavaszi választásokon a Tisza Párt legyőzte a Fideszt. A leendő magyar miniszterelnökkel kapcsolatban az amerikai elnök kifejezetten bizakodóan nyilatkozott. "Azt gondolom, hogy az új ember jó munkát fog végezni. Ő egy jó ember" – fogalmazott.
Az interjúban szóba került az is, vajon másként alakultak-e volna az eredmények, ha J. D. Vance alelnök korábbi felvetése alapján Trump személyesen is elutazik Budapestre kampányolni Orbán Viktor mellett. Az amerikai elnök szerint a leköszönő magyar miniszterelnök már eleve meglehetősen nagy hátrányból indult. A Fidesz vereségét firtató kérdésre úgy reagált, hogy ő maga nem volt érintett ebben a küzdelemben, de Orbánt továbbra is jó embernek tartja - számolt be a HVG.
Donald Trump a kampányidőszakban még többször egyértelműen kiállt a magyar kormányfő mellett, és a választások után is méltatta korábbi partnerét. Bár hangsúlyozta, hogy a magyarországi voksolás nem az ő politikai csatája volt, Orbánt a barátjának nevezte. Hozzátette: szerinte a leköszönő miniszterelnök nagyszerű munkát végzett a bevándorlás kezelésében.
Súlyos orosz légitámadás érte az ukrán energetikai infrastruktúrát: mi lesz itt a béketárgyalásokon?
Oroszország nagyszabású légitámadást indított Ukrajna energetikai infrastruktúrája ellen, több száz drónt és rakétát bevetve. A támadások több régióban áramkimaradásokat okoztak.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







