Egy visszatérő település ismét kiharcolta magának az első helyet, ugyanis az idény pornó fővárosa a Zala vármegyei Nemesrádó lett. Íme a lista, ezek a legszexéhesebb...
A Pilisben tartott mai kutatás sajnálatos eredménnyel zárult. A délelőtti órákban megtalálták a keresett lányt, aki ekkorra sajnos már nem élt – írja Facebook-oldalán a Pest vármegyei rendőrség.
Hozzátették, hogy a szemle folyamatban van, azonban jelenleg bővebb információt nem tudnak adni az ügy körülményeiről. „A család gyászában és fájdalmában osztozunk” – zárul a poszt..
A fiatal nő szeptember 7-én egyedül indult túrázni a Pilisben, majd este üzent a barátjának, hogy a kirándulás jól sikerült. Ezt követően azonban nyoma veszett. Éjszaka még egy rejtélyes üzenetet küldött, immár nem a saját mobiljáról, ez volt az utolsó életjel tőle.
Kaszás Nikolett eltűnését először a BRFK VIII. kerületi kapitánysága, majd néhány nappal később a Monori Rendőrkapitányság körözéssel követte nyomon. A fiatal nőt kezdetben Budapesten keresték, mivel Józsefvárosban, a Baross utca környékén lakott. Az eltűnés estéjén azonban sem otthonába, sem a barátjához – akinek még elküldte az utolsó üzenetét – sem szülei monori lakásába nem érkezett meg, így ismeretlen maradt, hol töltötte az éjszakát. Másnap reggel nem jelent meg a munkahelyén, és mivel korábban ilyen soha nem fordult elő, először kollégái kezdték keresni, majd a család jelentette be eltűnését a rendőrségen.
Eltűnése után négy nappal a Pest vármegyei rendőrség kérésére a HUNGO önkéntesei átvizsgálták a Spartacus-tanösvény azon meredek, veszélyes szakaszát, ahol tapasztalataik szerint baleset történhetett a túrázóval. A kiemelt pontokat a kutató-mentők személyesen és drónok segítségével is átfésülték.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Blikk értesülései szerint vasárnap reggel közel ötszázan érkeztek Pilisszentlászlóra, hogy részt vegyenek a keresésben. A lap kiemeli, hogy „quadok és crossmotorok a hatóság döntése alapján nem vehettek részt, kivételt csupán a kutató-mentő szolgálat behajtási engedéllyel rendelkező UTV-je és a rendőrség által engedélyezett speciális járművek jelentettek”.
A Blikk információi szerint a keresésben részt vevő kutyás csapat találta meg Kaszás Nikolettet, akinek holttestét az utolsó ismert ruházata alapján egyértelműen azonosították.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






