A TikTok-videóban panaszkodó vásárló szerint az ár még egy dolog, de ki sem volt rakva az árusítóhelynél, hogy mennyi az annyi.
Hiánycikké vált az élesztő a hazai élelmiszerüzletekben a koronavírus-járvány miatti felvásárlási láz következtében. A hazai előállítást végző budapesti Lesaffre Magyarország Élesztőgyártó és Kereskedelmi Kft. az ilyenkor szokásos mennyiség többszörösének kiszállításával igyekszik növelni a kereskedelmi kínálatot.
Napok óta nem kapható élesztő az élelmiszerboltok jelentős részében, és a kereskedők szerint egyelőre bizonytalan, hogy a termékből mikor tudnak újra rendelni. Valószínűsíthető, hogy élesztőhöz főként a kisebb üzletek jutnak hozzá a megszokottnál sokkal nehezebben, illetve több helyütt egyelőre nem látják, megrendeléseiket a szállító mikor tudja teljesíteni - írja a növekedés.hu.
Az élesztő egyértelműen azért tűnt el a boltokból, mert a hazai lakosság a koronavírus-járvány miatt otthoni készletezésbe kezdett. Ennek nyomán kereskedői tapasztalatok szerint egyes fogyasztók az utóbbi időszakban több tucatszám vásárolták fel a csomagolt élesztőt.
Kató Péter, az előállítással foglalkozó Lesaffre Magyarország Élesztőgyártó és Kereskedelmi Kft. vezérigazgatójának tájékoztatása szerint ugyanakkor nincs szó arról, hogy a termék a hazai kereskedelemben egyáltalán ne lenne kapható, csak az üzletekből folyamatosan kifogy a megnövekedett vásárlások miatt. A Lesaffre most a korábbi kínálati helyzetet jóval meghaladó ütemben végzi üzleti tevékenységét, és az ebben az időszakban megszokott mennyiségek többszörösét szállítja ki a kereskedelemnek.
Élelmiszerkereskedők a tömeges élesztőfelvásárlásokat elsősorban annak tulajdonítják, hogy a lakosság tartott attól, nem lehet majd kenyeret kapni a boltokban. Így nem csak lisztet raktározott be, hanem a bolti élesztőkészleteket is kimerítette.
Alattomos kór pusztít Magyarországon: több millióan érintettek, de alig kérnek az orvosi segítségből
Az elhízás több mint 200 szövődménnyel hozható összefüggésbe, mégis csak az érintettek kis része kér orvosi segítséget.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







