18 °C Budapest

Leleplezték az HBO GO 2020-as sikersorozatait: itt a lista

2019. december 16. 17:30

Rengeteg érdekesség derült ki a magyar streaming felhasználók szokásairól: megtudtuk, hogy inkább mobilról, vagy nagy képernyőn nézik-e szívesen a filmeket és sorozatokat a magyar nézők, vagy hogy melyik sorozatot szerették idén a legjobban. Az előfizetők száma pedig megháromszorozódott, derült ki az HBG GO karácsonyi sajtótájékoztatóján. Mutatjuk, minek köszönhető a siker, és mit várhatunk a jövőben.

Az HBO GO 2017 novemberétől fizethető elő önállóan, anélkül hogy TV-s előfizetéssel kellene rendelkeznie az ügyfélnek. Már 2018-ban nagy lökést adott az előfizetési hajlandóságnak a magyar sorozat, az Aranyélet forgalmazása. Azóta pedig csak felfelé ívelnek a számok. 2019 az abszolút növekedés éve volt, a nyilvánosságra hozott toplistákon azért van egy-két meglepő cím is.

A Trónok harca utolsó évada rengeteg új előfizetőt hozott önmagában, de a saját gyártású sorozatok, és pl. Csernobil sikere is azt eredményezte, hogy az előfizetők csak egyre többen lettek, és mivel mindig van mit nézni, maradtak is. A fizetős bázis megháromszorozódott 2018 év végéhez viszonyítva, és kétszer annyian próbálták ki ingyen a szolgáltatást idén.

Bár azt hihetnénk eredményezhetett visszaesést a számokban, hogy nem olyan rég 1490-ről 1890 forintra emelkedett az előfizetői díj, és az ingyenes próbaidőszak is lecsökkent 7 napra. Azonban ezt az HBO GO digitális sales és marketing felelőse, Riczu Tibor cáfolta. A magyar előfizetők véleménye és a számok alapján egyébként is lojálisak: hűségesebbek, mint a közép-kelet-európai csoportba tartozó országok, vagy pl. a skandináv országok előfizetői.

Könnyen jött, könnyen ment

Míg a klasszikus TV-s előfizetéseknél általában egy évre aláírja az ügyfél a szerződést, hűségidővel, aztán fizeti a havidíjat, a streamingek más rendszerrel dolgoznak. Az előfizetést bármikor le lehet mondani, és amiatt nagyon fontos számukra, hogy folyamatosan legyenek olyan tartalmak, amelyek megtartják a nézőket. Van egy erre egy mutató, mellyel azt mérik, mennyire hűségesek vagy épp morzsolódnak le az ügyfelek.

Eszerint a magyar nézők holtversenyben elsők a csehekkel, Kelet-Közép-Európa 12 országa közül, ahol jelen van az HBO GO. Ez azért is érdekes, mert magyarország népességet és gazdaságát tekintve is csak a 4. a régióban. Magyarország nem csak ebben van az élen: előfizetők számát tekintve is a 2. helyen áll, sokkal népesebb országokat előzve meg.

Reszkethetnek a TV-csatornák?

Azt is megtudtuk, hogy ha csak azt nézik, hogy az előfizetők közül hányan használják éppen a streaminget egy átlagos szombat este, akkor azokkal a számokkal vezető kerekedelmi csatornák is elégedettek lehetnének. Viszont figyelembe kell venni, hogy míg az RTL-en vagy a TV2-őn egy műsort néznek az emberek szombat este, addig az HBO GO-n sokféle tartalmat fogyasztanak egy időben.

Ezért is kár összevetni a streaminget a hagyományos szolgáltatásokkal.

Kik, hogyan és mikor nézik a legtöbben?

2018-hoz képest az tapasztalható, hogy a 18-24 évesek rákaptak a streamingre, bár arról nincs szó, hogy a többi topkorosztály lekörözzék. 2019-re a nemek aránya is kiegyenlítődött, mert egy éve még valamivel több nő fizetett elő, úgy tűnik idén már több volt a férfias tartalom. A város és vidék relációjában nincsen semmilyen kiugró szám, ha a lakossághoz viszonyítjuk az adatokat. Az előfizetőknek megközelítőleg fele budapesti, a többiek arányosan oszlanak el vidéken.

Abban is történt változás, hogyan nézik legtöbben a filmeket, sorozatokat. 2018-ban még a PC dominált, 2019-ben már a mobil vette át az elsőséget.

Érdekesség, hogy a magyar nézőknek kelet-közép-európai viszonylatban nagyon bejött a letöltés funkció. A magyar (androidot használó) ügyfelek az 1-2. helyet harcolták ki a letöltés használatában.

Amíg 2018-ban még a megszokott módon a szombat-vasárnap volt a nyugodt tévézésé, addig 2019-re az előfizetők átszoktak arra, hogy aznap már megnézik az új sorozatepizódokat vagy premierfilmeket, amikor az kijön - így a hétfő és a vasárnap vette át a vezetést a legnépszerűbb napokat tekintve.

Heti szinten a magyar nézők 3,7-szer lépnek be a streaming felületre, ez az érték 1-el nőtt tavaly óta. Az is elmondható, hogy 2018-hoz képest 50 perccel többet nézik a tartalmakat hetente, ami így 6,4 órára emelkedett.

Azt, hogy a szinkront szeretik-e jobban a nézők, nehéz megmondani, hogyha a feliratos tartalom előbb kerül fel, mert akkor a nagyon kíváncsiak inkább megnézik felirattal, minthogy várjanak. Viszont amikor egyszerre van a szinkronos és a feliratos premier, akkor még mindig többen választják a szinkront.

Erre voltak a legtöbben kíváncsiak

Megosztották a november-decemberi időszak toplistáit is. Eszerint a legtöbb előfizető sorozatokat tekintve Az Úr sötét anyagai (His dark materials) első évadára, a Mocsárlény (Swamp Thing) első évadára, és a Watchmenre volt kíváncsi. Viszont a legtöbb nézést tekintve - tehát itt számít az újranézés is - Az ifjú Sheldon, az Agymenők és a The Walking Dead volt a top 3.

Filmek esetében az Instant család, és a Marvel kapitány nézőszámban, és nézettségben is megszerezte az 1-2- helyet. Nézők számát tekintve haramadik helyre a Meg: Az őscápa került, legtöbb megtekintés szerint pedig a Zöld könyv.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A legtöbb letöltést a Mocsárlény generálta, és ez hozta a legmagasabb "végignézési arányt" is. Az előfizetők vonzásának tekinteében is az első helyet szerezte meg, annak ellenére hogy 3-5 hónappal a nemzetközi bemutatók után jött be Magyarországra.

Érdekesség, hogy azok a sorozatok, amelyek közül legalább az egyiket (vagy akár mindet) az előfizetők rendszeresen követik, az az Agymenők, a Modern család, a The Walking Dead és Az ifjú Sheldon. Nagy húzás volt az HBO GO-tól december 1-jén feltenni a Harry Potter-filmeket, a Legendás állatok... sorozat második része pedig éppen tegnap jött ki. Karácsony előtt úgy tűnik sokan hangolódtak varázslattal az ünnepekre, mert sok új felhasználót hozott, elmondásuk szerint, és a filmek között a legmagasabb letöltési arányt is megszerezte.

Mit hoz a jövő?

2020-ban indul el az HBO Max, ez a magyar előfizetőket egyelőre nem érinti. Jövőre viszont lesznek új fizetési opciók is a bankkártyán túl. Felmerültek több nézőben, mi lesz a Disney-tartalmakkal jövőre, hiszen elindult a Disney saját stremingje még az idén - igaz Európán belül csak Hollandiában. Ebből a szempontból jövőre még nincs mitől tartani, ugyanúgy lesznek Diesney-tartalmak, legalábbis nyáron biztosan. A gyerekműsorok, Kids-tartalmak sincsenek veszélyben, egyedül a Marvel-filmeket fogjuk valószínűleg hamarosan hiányolni.

Filmek és sorozatok: decemberben és januárban

Érkezik decemberben a Mondj egy mesét című antológia sorozat 2. évada, amelyben klasszikus mesék kapnak modernkori köntöst. A nagysikerű európai gyártású sorozat A falka 3. évada, és 10 évvel később - de ugyanazokkal a szereplőkkel folytatják a híres queer sorozatot, jön az L: A Q generáció. Ezen túl a Wachowski nővérek elvont sorozata is érkezik: A dolog folyamatban.

Aminek sokat fognak örülni: december 24-én kerül fel a platformra a háromrészes Karácsonyi ének. A szokatlan feldolgozásnak Ridley Scott és Tom Hardy a producere.

December 25-től egy könnyed romantikus drámasorozat is elérhető lesz, melyben két gasztromániás fiatal randizását követhetjük, ahogy jobbnál jobb helyeken esznek-isznak: A szerelem sava-borsa.

Januárban jön A fiatal pápa folytatása Az új pápa, John Malkovich-csal, már sokan várják, de már csak 10-éig kell várniuk. Január 13-ától elérhető lesz a Stephen King bestselleréből adaptált A kívülálló is.

Téli depresszió ellen tökéletes választás lesz január 20-tól az Avenue 5, az elvetemült sci-fi vígjáték Hugh Laurieval a főszerepben. A komorabb sorozatok kedvelői pedig január 24-től nézhetik a nagysikerű Babilon Berlin második évadát.

Néhány sorozattal és filmmel kapcsolatban még nem tudható a pontos megjelenés, maximum annyi, hogy az első félévben érkezik-e. Ilyen például a McMillions dokumentumfilm, mely egy botrányos McDonalds és Monopoly játék kapcsán lelepleződött sikkasztásról szól. Érkezik The plot against America, illetve a The third day - egy enyhén misztikus, érdekesnek ígérkező drámasorozat is.

A Fleabag alkotóitól és főszereplőjével jön a Run, egy romantikus vígjátéksorozat. Jövőre nézhető az Undoing is, Nicole Kidmannal, és már most sejthető, hogy aki szerette a Hatalmas kis hazugságokat, ezt is szeretni fogja. Érkezik Mark Ruffalo szerelemprojektje is, az I know this much is true.

Nyáron izgulatunk Perry Mansonért, a híres ügyvéd háttértönétetét feldolgozó sorozatban magánnyomzóként tengetett éveibe nyerhetnek a nézők bepillantást. Lena Dunham is új sorozattal készül 2020-ra, az Industryval, amelyben fiatalok róbálnak eligazodni a bankszektor útvesztőiben és a pénz világában.

Tavasszal érkezik a Bad Education (film) Hugh Jackmannel, és nyáron pedig a Lovecraft country, amelyet J.J. Abrams fémjelez.

A legjobban várt folytatások közül 2020-ban jön a Gentleman Jack, az Eufória, Az Úr sötét anyagai második évada, a Westworld és a Barry harmadik évada, illetve a 104-es szoba 4. évada.

Rengeteg izgalmas HBO Europe saját gyártású sorozat is lesz jövőre, mint a márciusban megjelenő román diszkótűzről szóló Colectív klub, a spanyol ETA-témájú Patria, a Da Vinci-kódra hajazó 30 coins, az újabb #metoo sztorival a skandináv Beartown, és a tragikus, de életigenlő Kamikaze. Egy magyar dokumentum film is jön a szocialista Magyarország "különleges" úttörőtáboráról: a Visszatérés Epipoba, Oláh Judit filmje.

2020-ban ezen kívül az HBO GO-n elérhető lesz még a Miracle Workers: Dark Ages, a második évad, a Jim Carrey főszereplésével készült Most nevess második évada, illetve a Modern család következő epizódjai is. Filmek közül a Zero Zero Zerót övezheti nagyobb várakozás. Az már most biztos, hogy a streaming 2020-ban sem fogja cserben hagyni a nézőit filmek és sorozatok terén.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem