20 °C Budapest

Így lennének pikkpakk egészségesebbek a magyarok: valamivel nem számolnak

2019. november 30. 17:01

Bár az egészséges életmód rendkívül összetett fogalom, a magyar lakosság számára egyet jelent a helyes táplálkozással. Ez derült ki egy reprezentatív márkakutatásából, amely arra kereste a választ, hogy mik a legegészségesebbnek tartott márkák ma Magyarországon.

Az eredmények szerint az egészséges jelzőt legtöbben a Hohes C gyümölcslevekhez rendelték, amely Szent-Györgyi Albert hazájában felhetetően a magas C-vitamin tartalomnak köszönhető. A második helyen a legnépszerűbb magyar vitaminmárka, a Béres végzett, a dobogó harmadik fokára pedig ismét egy gyümölcslé, a piacvezető Sió és a Danone Activia joghurtja került fel holtversenyben, utóbbi a bélflóra működését támogatja - derült ki a VMLY&R Brandasset® Valuator közleményéből.

A top10-es listát egyértelműen a gyümölcslevek, vitaminkészítmények és a tejtermékek uralják, de helyet kapott rajta a gyógynövény alapú termékeiről ismert Herbária márka is, amely megerősíti, hogy a gyógy- és fűszernövények napjainkban reneszánszunkat élik.

Az eredményekből kirajzolódik az is, hogy a magyar emberek az egészséget elsősorban a gyomrukon keresztül érzékelik - ez azonban nem helyi sajátosság, a kutatás szerint a franciák például az ásványvizekhez, a spanyolok a joghurtokhoz, a csehek pedig müzlimárkákhoz társítják az egészséges jelzőt.

Érdekes egyébként azt is megjegyezni, hogy hazánkban egyetlen sportszermárka sem került be a legjobbak közé, pedig az Egészségügyi Világszervezet ajánlása szerint az egészséges életmód kialakításában a táplálkozás mellett kulcsfontosságú a rendszeres mozgás, mentális, szociális jólét szerepe is.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm