Nem biztos, hogy a közbiztonság és a higiéniai körülmények romlására a boltok környékén a készpénzhasználat kivezetése a megfelelő válasz.
Megtéveszthették a háztartási gép csere program pályázóit: vizsgálat indult, mi lesz a beadott igénylésekkel?
A Gazdasági Versenyhivatal versenyfelügyeleti eljárást indított az Eszközkezelő EU Nonprofit Kft. és a Webshop Konverzió Kft. (korábbi elnevezése: Pályázatfigyelés Kft.) vállalkozásokkal szemben. A hatóság szerint a cégek valószínűsíthetően megtévesztőn kommunikáltak egy általuk meghirdetett lakossági pályázat díjai és feltételei kapcsán. A GVH felhívja a fogyasztók figyelmét a részvételi és szerződési feltételek körültekintő megismerésének fontosságára. A cégekhez köthető "gépcsere pályázattal" a Pénzcentrum is foglalkozott korábban.
A Gazdasági Versenyhivatal azzal a gyanúval indított eljárást az Eszközkezelő EU Nonprofit Kft.-vel, valamint a Webshop Konverzió Kft.-vel szemben, hogy a vállalkozások tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatnak háztartási gépekre és elektronikai eszközökre vonatkozó lakossági pályázatuk kapcsán.
A hatóság közlése szerint a cégek kezdetben Pályázatfigyelés Kft., majd 2025 áprilisa óta Eszközkezelő EU Nonprofit Kft., illetve a Webshop Konverzió Kft. néven közvetlen megkereséses módszerrel, valamint a weblapjukon is népszerűsítik a pályázatot.
Azonban kereskedelmi kommunikációjuk során valószínűsíthetően több jelentős információt is elrejtenek, illetve homályos, érthetetlen, félreérthető, avagy időszerűtlen módon bocsátanak a fogyasztók rendelkezésére
- emelte ki a GVH.
Ilyen jelentős információk, hogy:
- a pályázat benyújtásakor megfizetett díj nem a kiválasztott termék ellenértéke (azzal csak a pályázatra való jelentkezés lehetőségét fizetik meg a fogyasztók);
- nem minden pályázó számára garantált a megpályázott termék (a díj megfizetésének ellenére sem);
- a győztes pályázatok kiválasztása milyen szabályok mentén és arányban történik.
Ezen jelentős információk érdemben befolyásolhatják a fogyasztók ügyleti döntéseit, elhallgatásuk pedig olyan döntések meghozatalára késztetheti őket, melyeket az információk tudatában nem hoztak volna meg - húzta alá a versenyhatóság.
A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható. A GVH felhívja a figyelmet arra, hogy a versenytörvény szerint az ügyfélnek a tényállás tisztázásához szükséges adatok közlésére való felhívásától az annak teljesítéséig terjedő időtartam az ügyintézési határidőbe nem számít bele
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- írták.
A Gazdasági Versenyhivatal felhívja a fogyasztók figyelmét a szerződési feltételek körültekintő megismerésének fontosságára. A vásárlás, avagy pályázatra történő jelentkezés döntését érdemes megfontoltan átgondolni, elkerülve az ún. impulzusvásárlások veszélyeit. Személyes megkeresésen alapuló népszerűsítés vagy értékesítés esetén pedig ajánlott több forrásból, írásos formában is tájékozódni (például a vállalkozás weboldalán vagy hiteles fogyasztói visszajelzéseket tartalmazó fórumokon), ezzel elkerülve a személyes nyomásgyakorlás lehetőségét.
Ezért kérnek pénzt
Mi tavaly év végén futottunk bele a Pályázatfigyelés Kft. nevű Facebook-oldal hirdetésébe, amely egy állítólagos "háztartási gép csere programot" reklámozott, de ebben a hűtő és a mosógép mellett a laptop, tévé és a mobiltelefon is szerepelt. Már ez intő jel volt, hiszen a hivatalos, uniós és kormányzati programoknak pont az a célja, hogy a lakosság takarékosabbra cserélhesse a régi, energiazabáló nagygépeit (pl. hűtő, mosógép, fagyasztó) - na, de nem a mobilját, laptopját.
Próbaképp bejelentkeztünk egy Samsung TV-re 25 900 forintért. Miután kitöltöttük a felületet elérkeztünk a fizetéshez, itt kiderült, nem magát a televíziót veszi meg az ember 25 900 forintért, hanem az úgynevezett "pályázati űrlapot". Aztán a tévé vagy megjön, vagy nem - valamilyen módon kiválasztják, melyik pályázó kaphatja meg, valamikor.
Emellett a honlapon a cég külön kiemelte, hogy nincs telephelye és telefonos ügyfélszolgálatot sem tartanak fent - a honlapon megadott telefonszámot próbáltuk hívni, de vagy nem volt kapcsolható, vagy nem vette fel senki.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







