Kiírták a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot. A közép- és nagyfeszültségű hálózaton összesen 702 megavoltamper (MVA) szabad kapacitást osztanak ki a nyertes beruházók...
Az Országos Kereskedelmi Szövetség üdvözli Kármán András leendő pénzügyminiszter terveit az árrésstop kivezetéséről. A Tisza Párt politikusa azt mondta, a piactorzító intézkedéseket fokozatosan tervezik kivezetni, ennek kapcsán az OKSZ azt közölte, álláspontjuk szerint az intézkedés megszüntetésének feltételei már rég teljesültek. A szervezet haladéktalanul kezdeményezi a szektor szintű szakmai egyeztetés megkezdését a leendő Tisza-kormánnyal.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség üdvözli Kármán András leendő pénzügyminiszter tegnapi kijelentését arról, hogy „az állami beavatkozások hosszú távon nem összeegyeztethetőek egy jól működő piacgazdasággal, így a Tisza-kormány célja az lesz, hogy ezekre ne legyen szükség és kivezetésre kerüljenek” - írta a Pénzcentrum megkeresésére a szövetség.
Az OKSZ álláspontja ugyanakkor az árréstop negatív hatásairól és a kivezetés időzítéséről változatlan, az árréstop kivezetésének a korábbi nemzetgazdasági miniszter által megszabott inflációs feltételei már rég teljesültek. Éppen ezért a szervezet haladéktalanul kezdeményezi a szektor szintű szakmai egyeztetés megkezdését a leendő Tisza-kormánnyal.
A leendő pénzügyminiszter korábban kiemelte, hogy a jövőbeni gazdaságpolitika célja a piactorzító állami beavatkozások fokozatos megszüntetése lesz, mivel ezek szerinte hosszú távon nem összeegyeztethetők egy jól működő piacgazdasággal.
Ugyanakkor úgy véli, hogy az élelmiszerekre és drogériai termékekre jelenleg érvényben lévő árrésstopot még nem lehet azonnal megszüntetni. Olyan kivezetési menetrendet szeretnének kialakítani, amely nem jelent hirtelen többletterhet a lakosságnak, ezért valószínűnek tartja, hogy a május 31-én lejáró intézkedést meghosszabbítanák.
A kereskedők mozgástere beszűkült
Kozák Tamás, az OKSZ főtitkára korábban a Pénzcentrumnak arról beszélt: a hazai kiskereskedelem egyszerre küzd gyenge fogyasztással és tartósan visszaeső beruházásokkal, miközben a szereplők szerint a szabályozási környezet – ezen belül kiemelten az árrésstop – mára az ágazat egyik fő fékjévé vált. Az Országos Kereskedelmi Szövetség értékelése szerint nem egyetlen intézkedésről, hanem egymást erősítő szabályozási csomagról van szó, amely a különadókkal és a beruházási korlátokkal együtt érdemben rontja a szektor teljesítményét.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az árrésstop hatásait a szakma elsősorban az ellátási lánc felől látja problémásnak. A kereskedők mozgástere beszűkül, így a költségnyomást a beszerzési oldalon próbálják érvényesíteni, ami lefelé gyűrűzik a termelők és feldolgozók felé, és közben az import szerepe is erősödhet. A kritika szerint ez torzítja a piaci működést, csökkenti az akciók lehetőségét, és végső soron még az állami bevételeket is visszafoghatja az áfa-alap szűkülése miatt.
A kínálati oldalon közben beruházási mélyrepülés látszik: a beruházások már hosszabb ideje csökkennek, különösen a nagy láncoknál, amelyek a szektor fejlesztéseinek döntő részét adják. A visszaesés mögött a romló jövedelmezőség és a szabályozási bizonytalanság áll, ami ellehetetleníti a megtérülési számításokat és gyakorlatilag „saját erő” hiányát eredményezi a fejlesztésekhez.
A problémát a szereplők szerint tovább súlyosbítja a plázastop, az árrésstop és a különadók együttes hatása, amelyek együttesen visszatartják a beruházásokat és gyengítik a fogyasztási dinamika hatását is. A szektor ezért nem egy-egy intézkedés módosítását, hanem egységes kereskedelempolitikát és koordinált állami irányítást sürget, amely kiszámíthatóbbá tenné a működési környezetet és újraindíthatná a beruházásokat.
Figyelmeztetést adott ki a hatóság: semmiképp se használd fel, ha te is vettél ebből az olívaolajból
Termékvisszahívást rendeltek el egy Magyarországon is forgalomba került olívaolajnál, miután a megengedett határértéket meghaladó ásványolaj-eredetű aromás szénhidrogéneket mutattak ki benne.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







