A szupermarketek árazása új vitát indított a kasszazacskók körül és a saját táska használatáról.
Mindenki a klímaváltozásról beszél, pedig hatalmas probléma ez is: rengeteg magyar gondolja már így
A magyar fogyasztók szerint az élelmiszer-hulladék keletkezése a klímaváltozással egyenrangú kihívásnak számít, a megkérdezettek 78 százaléka egyformán súlyos problémaként említi a két jelenséget – világít rá a Nestlé reprezentatív felmérése. Mindez különösen aktuális az Élelmiszerpazarlás Világnapján, amikor a figyelem még inkább a mindennapi döntéseinkre és szokásainkra irányul.
Ahogy arról ma beszámoltunk: a Nébih 2024-es felmérés eredményei alapján biztató javulás tapasztalható: 2016-hoz képest harmadával kevesebb élelmiszert pazarolunk. Míg nyolc éve fejenként évente átlagosan 33,1 kilogramm került a kukába feleslegesen, mostanra ez a mennyiség 21,5 kilogrammra csökkent.
A Nestlé friss kutatása szerint minden második magyar felnőtt a klímaváltozáshoz hasonló súlyosságú problémának tartja az élelmiszer-pazarlást, és további 28 százalék is közel hasonlóan gondolja, vagyis a nagy többség (78%) egyenlőségjelet tesz a klímaváltozás és az élelmiszer-pazarlás közé.
A felmérésből kiderült, hogy a magyarok legnagyobb részét (94%) zavarja, ha ki kell dobnia élelmiszert, bár az okok eltérőek lehetnek. A többség (58%) a pénzkidobás miatt érzi rosszul magát, de a természeti erőforrások pazarlása (41%), a rászorulók iránt érzett empátia (36%) és a saját kudarcérzés (28%) is az okok között szerepel. Talán éppen ezek a rossz érzések vezethetnek oda, hogy a megmaradt élelmiszerek újrahasznosítása mára a mindennapok részévé vált: tízből nyolc magyar (83%) új fogást készít a megmaradt ételekből: a legtöbben saját kreativitásból (52%) oldják meg a feladatot, és sokan élvezik is a kihívást (48%).
Van mit tanulni az idősebb generációtól
Az eredmények rávilagítanak arra, hogy a magyarok döntő többsége úgy látja (89%), hogy ma sokkal több élelmiszert pazarlunk, mint a nagyszüleink tették. Az előző generációk mentalitása az élelmiszer-pazarlás visszaszorításában a megkérdezettek számára követendő példa: a válaszadók fele (50%) szerint nagymamáink ügyesebbek a maradékok hasznosításában, és csak 14 százalékuk érzi magát náluk találékonyabbnak.
Bár a felnőttek többsége ismeri az ételmentő praktikákat (62%), több mint harmaduk számára (38%) még mindig homályos terület a pazarlás megelőzése. Az ismert technikák (adagokban való lefagyasztás, a lejárati idők figyelembevétele, a levegőmentes tárolás, a befőzés, a savanyítás, a megfelelő hűtési sorrend stb.) elsajátításában a családnak fontos szerep jut: 55 százalék említette a szülőket, 28 százalék a nagyszülőket és 11 százalék más családtagot az ezzel kapcsolatos ismeretek egyik forrásaként.

Közeli lejáratú élelmiszerek? Igen!
Az élelmiszer-pazarlás visszaszorításának az élelmiszerek tudatos felhasználása, valamint az otthon megmaradt ételek kidobástól való megmentése mellett a vásárlási szokások átalakítása is lehet az egyik módja. A 18-65 éves felnőttek közel 90 százaléka szokott rendszeresen vagy alkalmanként közeli lejáratú élelmiszert vásárolni.
Közülük 45 százalék a vásárlást követően hamar elfogyasztja, 39 százalékuk tisztában van vele, hogy a közeli lejárat nem jelent minőségromlást, 33 százalékuk pedig kifejezetten a maradékmentés miatt választja ezeket a termékeket. Minden harmadik válaszadó (33%) említette, hogy szokott olyan fűszerkeverékeket vagy alapokat is használni, melyek a megmaradt élelmiszerek felhasználására kínálnak ízletes megoldást. A megkérdezettek 63 százaléka az étteremből is vitt már haza megmaradt ételt, olyan alkalmazást pedig, amelyet kifejezetten élelmiszermentésre találtak ki, 33 százalékuk próbált már.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Közös erővel az ételek megmentéséért
A Nestlé és a Munch 2025 nyara óta működik közvetlenül együtt azért, hogy minél több közeli lejáratú élelmiszer találjon gazdára, így a Munch Market vásárlói már Nestlé-csomagokhoz is hozzájuthatnak az ételmentő alkalmazáson keresztül.
„A KSH legutóbbi adatai szerint az egy főre jutó élelmiszer-pazarlás Magyarországon közel 65 kg. Termékeinkkel, programjainkkal, és most a Munch-csal közös együttműködéssel is azt szeretnék elérni, hogy a tudatos ételfelhasználás mindennapossá váljon, és mindenki számára elérhető legyen, hiszen az élelmiszer-pazarlás nem csupán környezeti, hanem gazdasági és társadalmi kérdés is” – mondta el dr. Tompa Gábor, a Nestlé vállalati kapcsolatokért és kommunikációért felelős vezetője. Hozzátette:
A felmérésünk eredményeiből is látszik, hogy az emberek szeretnének minél többet tenni a pazarlás visszafogásáért, és keresik az ezt segítő megoldásokat legyenek azok maradékmentő alapok vagy ételmentő alkalmazások használata.

„A kutatás is megmutatja, amit mi nap mint nap tapasztalunk: az emberek fontosnak tartják, hogy ne menjen kárba az étel. A Munchnál abban segítünk, hogy ez a szándék konkrét cselekvéssé váljon. A Nestlével közös együttműködésünk jó példa arra, hogyan tud egy nagyvállalat és egy startup közösen, rendszerszinten tenni az élelmiszer-pazarlás ellen. Ezért hoztuk létre Gizit is, a mesterséges intelligencia alapú konyhai asszisztensünket, ami segít kreatív recepteket összeállítani a konyhai maradékokból és egyéb alapanyagokból. Minél több ilyen partnerség és innováció születik, annál közelebb kerülünk ahhoz, hogy az élelmiszer-pazarlás ne a mindennapok része, hanem múltidő legyen“ – mondta Wettstein Albert, a Munch társalapítója.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








