A figyelmeztetések gyakran eljutnak a vezetőkhöz, mégsem követi őket intézkedés. A cégek jelentős kockázatokat hagyhatnak figyelmen kívül.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) országos témavizsgálatot indított a hagyományos és az elektronikus kereskedelemben tapasztalható fogyasztóvédelmi gyakorlatok fenntarthatósági szempontú ellenőrzésére: a kormányhivatalok által folytatott vizsgálat elsődleges célja egyrészt a visszaváltási díjra vonatkozó szabályok betartásának ellenőrzése, másrészt annak feltárása, hogy a vállalkozások által egyes termékeken feltüntetett zöld állítások valósak, pontosak és igazolhatóak-e.
A kormányhivatalok ellenőrzései kiterjednek többek között arra, hogy a visszaváltási díj összege megfelelően és jól láthatóan kerül-e feltüntetésre, a visszaváltási lehetőség a teljes nyitvatartási időben biztosított-e, meghibásodás esetén elérhető-e a kézi átvétel, a fogyasztók egyértelmű tájékoztatást kapnak-e a visszaváltási hely működtetéséről, és hogy a visszaváltási díj visszatérítése a fogyasztó kérésének megfelelően ténylegesen megtörténik-e. A vizsgálat másik fókuszterülete a zöld állítások jogszerű használata, melyek olyan jelöléseket, kifejezéseket vagy logókat takarnak, amelyek egy termék, szolgáltatás vagy vállalkozás környezetbarát jellegére utalnak.
A fogyasztóvédelmi hatóság az általános környezetbarát jelöléseket ("Fenntartható", "Környezetbarát", "Újrahasznosítható"), valamint a védjegyeket és logókat - például a Környezetbarát termék jelölés vagy az EU Margaréta ökocímke - fogja vizsgálni, de ellenőrizni fogja azok használatának jogszerűségét is. A vizsgálat kiterjed a hagyományos kereskedelmi egységekre és az online kereskedelmi felületekre egyaránt. A NKFH kiemelten fontosnak tartja, hogy a fogyasztók pontos és valós tájékoztatást kapjanak a fenntarthatósági szempontokról, és olyan rendszerek működjenek, amelyek valóban hozzájárulnak a környezet védelméhez.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







