Új használtbútor-piacteret indított az IKEA az Egyesült Királyságban, ahol a vásárlók közvetlenül egymásnak adhatják el a már nem használt bútoraikat.
A tej egy olyan alapélelmiszer, amit szinte minden háztartásban megtalálhatunk, legyen szó zsíros vagy zsírszegény változatról. Az árstop és az egyéb gazdasági történések a tej árára is hatással voltak, a népszerűsége azonban továbbra is töretlen. A HelloVidék most annak járt utána, hogy mégis mennyivel emelkedtek a tejárak a boltokban, és mégis mennyibe is kerül most a tej Magyarországon.
A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács összefoglalója szerint a hazai felvásárlási ár júliusban újabb közel 5,5%-os csökkenés után 153,17 Ft/kg-ra esett vissza, amely ár már több mint 10%-kal alacsonyabb az egy évvel korábbi árnál, a 2023. januári rekord ártól pedig 32%- kal marad el. A kiviteli ár harmadik hónapja emelkedik, a júliusi csaknem 13%-os növekedéssel elért 147,70 Ft/kg ár 25,5%-kal alacsonyabb az egy évvel korábbi árnál, a felvásárlási ártól azonban már csak 3,6%-kal marad el. A felvásárlás csökkent, míg a kivitel nőtt júliusban előző évhez képest, ezzel az első hét hónapban a felvásárlásnál 4%-os csökkenés, a kivitelnél pedig 6%-os növekedés mutatkozik 2023/2022 viszonylatában. A nyerstej kiviteli arány 10,5%-os.
Azonban a tejtermékek közül nemcsak a tej ára csökkent jelentősen az elmúlt időszakban: legjelentősebben, 30 százalék feletti mértékben a trappista sajt és az UHT tejek ára csökkent, míg az ömlesztett sajt ára a legkevésbé (13 százalék). A hazai feldolgozók által belföldön értékesített mennyiségeket tartalmazó AKI statisztika szerint 2023 első hét hónapjában a fogyasztói folyadéktejek kivételével valamennyi főbb tejtermék értékesítése csökkent előző év azonos időszakához mérten.
A fogyasztói tej kategóriát vizsgálva láthatjuk, hogy a hatósági árral ellátott 2,8 százalékos UHT tej eladott mennyisége az egy évvel korábbi adatokhoz viszonyítva csaknem 25 százalékkal emelkedett, míg a korábban piacvezető 1,5 százalékos UHT tej értékesítése 13, a 2,8 százalékos friss tejé pedig 10 százalékkal csökkent 2023/2022 viszonylatában.
Új vásárlási őrület tarolhatja le Magyarországot: kemény riválist kaphatnak az olcsó kínai webshopok
A magyar vásárlók egyre alaposabban meggondolják, mire költenek, miközben a hazai webshopoknak a nemzetközi piacterek térnyerésével és a digitális vásárlási szokások változásával is lépést kell...
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







