Iránykereséssel nyithat pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
![Stock market or forex trading graph in graphic concept suitable for financial investment or Economic trends business. Vector illustration.](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2023/02/1677225068-E4veVGxOT_lg.jpg)
Búcsút inthetnek a kétszámjegyű hozamoknak a magyar befektetők? Ezekkel a papírokkal esélyük sincs
Más szelek fújnak a befektetési piacokon: a két számjegyű hozamok időszakának vége, ám a lelassult infláció feletti reálhozamot most is el lehet érni a K&H szakértőiszakértők szerint. Ehhez érdemes a deviza- és a fenntarthatóságra fókuszáló befektetésekkel is számolni, ami ma már nem pusztán lehetőség, sokkal inkább elvárás.
„Alapvetően megváltozott a befektetői környezet az idén a tavalyi helyzethez képest, ez pedig a kisbefektetőket is érinti” - mondta Bánhalmi Gábor, a K&H Alapkezelő vezető stratégája a pénzintézet legutóbbi befektetői klub rendezvényén, ahol a nemzetközi befektetési piacokról, a hozamok változásáról, valamint a forint és a devizák piacáról beszéltek a szakértők részletesen.
A két számjegy nem minden
“Kétségtelen tény, hogy a magyar eszközökhöz köthető tavalyi két számjegyű hozamoknak búcsút kell inteni. Ugyanakkor sosem csak ezt az egy számot kell nézni, hanem az inflációt is, összességében pedig azt, hogy a hozamok hogyan viszonyulnak az infláció mértékéhez. Az infláció lelassult, amivel párhuzamosan az alapkamat és a kamatok is sokkal lejjebb kúsztak, ez pedig a hozamokon is látszik. Fontos azonban, hogy minden befektetőnek, így a kisbefektetőknek is az a célja, hogy reálhozamot érjenek el, erre pedig most is van lehetőség” - mondta a szakember.
A magyar kisbefektetők szempontjából kulcsfontosságú a forint árfolyamának alakulása. A mostani majdnem 400 forint közeli euró-, valamint 370 forint körüli dollárfolyam esetén felértékelődnek a nemzetközi eszközök, azaz a devizás befektetések. “Devizaeszközöket a jelenlegi helyzettől függetlenül is érdemes tartani a befektetési portfóliókban a diverzifikáció egyik fontos elemeként: a nagyjából 30 százalékos devizakitettség jelenti az ideális arányt.” A devizás befektetések az árfolyamnyereség révén ellensúlyozhatják a forint gyengülését. Erre lehetőséget nyújthatnak a külföldi államkötvények, vagy akár az úgynevezett vegyes alapok, nem kell feltétlenül eurót vagy éppen dollárt vásárolni.
A fenntarthatóság ma már elvárás
A befektetési porondon látható jelentős változások között kedvező, hogy a fenntarthatóságra fókuszáló befektetések egyre népszerűbbek. “Az EU-ban már most jelentős környezetbarát termelőkapacitások érhetőek el, ezek elterjedését felgyorsította az orosz-ukrán háború miatti energiaválság. Az úgynevezett ESG-irányzat nem átmeneti divat, hanem ez az egyetlen fenntartható irány. Másképp fogalmazva, az ESG-fókusz egyre inkább elvárás, ebbe az irányba mozognak a befektetett pénzek, ami felfelé hajtja ezen eszközök árfolyamát hosszabb távon, a hagyományos befektetésekhez képest” - emelte ki Bánhalmi Gábor.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Összességében az olyan portfóliókban érdemes gondolkodni, amelyek a kockázatokat megfelelően “kezelik”. Éppen ezért rövid és hosszú kötvényeknek is van helye bennük, csakúgy, ahogy a részvényeknek is, amelyek bár kockázatosabbak, komolyabb hozampotenciállal kecsegtetnek. “Az idei változások ellenére továbbra is igaz, hogy a nagyobb kockázat, komolyabb nyereséget hozhat a befektetők számára. Ám mindenkinek olyan kockázati szinten érdemes mozognia, amit még kényelmesen elbír” - emelte ki a szakember.
![Újabb csoport követeli a béremelést, megalázóan alacsony a fizetésük – bíróságon folytatódhat az ügy](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2023/09/1695204658-8IbcekLjK_sm.jpg)
Újabb csoport követeli a béremelést, megalázóan alacsony a fizetésük – bíróságon folytatódhat az ügy
Szorult helyzetben vannak az igazságügyi szakértők, hiszen a rendőrségi kirendelésekből élnek, ezért joggal félhetnek a reklamálás következményeitől.
![Egyre súlyosabb a helyzet a magyar gazdaságban: nem lehet elkerülni az újabb kemény megszorításokat?](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/06/1718781052-o1HrnEF11_sm.jpg)
Egyre súlyosabb a helyzet a magyar gazdaságban: nem lehet elkerülni az újabb kemény megszorításokat?
Áremelések várhatók minden területen, az állam példáját pedig a piaci szereplők is követhetik.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=ncCVfztAySO.03dr2X5LVrdNPzNk9wc.TNJDHNqPjiD.O7/stparam=lecmfugkld/fastid=isqxwjpiqshqdijhwtasxfajlqmo/nc=0)
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Dráma Kőszegen: mérgező növénybe lépett egy kéktúrázó
- Életveszély fenyeget a magyar utakon, és nincs ellene biztosítás
- Nagy változás jön a mobiltelefonos fizetésnél
- Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)