18 °C Budapest
Vintage toned portrait of a young beautiful brunette woman in London second hand marketplace. She is wearing casual Autumn clothes, an olive green parka jacket, browsing through the stuff in the market.

Népünnepély a 100 forintos ruhavásár: nyakunkon a brutális válság, egyre többen vásárolnak itt

2022. szeptember 18. 07:01

Van még mit tanulnunk össztársadalmi szinten, nem csak az elfogadásról de az adományozásról is! Például, hogy ne ajánljuk fel hajléktalanságban élőknek csoki fondüt, és ne tegyünk az ukrán menekülteknek szánt ruhacsomagba menyasszonyi ruhát. Mester Zsuzsa és Mester Attila testvérek, mindketten kulturális antropológiát tanultak, és az akadémiai pálya helyett valami olyannal szerettek volna foglalkozni, aminek gyakorlati, társadalmi haszna is van. Adományboltot nyitottak Filantrópia néven, hogy fedezni tudják a vidéki terepmunkájuk költségeit, mely során kisközösségek segítésével, egymásrátalálásával foglalkoznak. A használt tárgyak értékén kívül beszélgettünk még a fenntarthatóságon túli regeneratív fejlődésről, a civilizációnk alkonyáról, és hogy vajon van-e még miért küzdeni jelen viszonyok között. Interjú.

Pénzcentrum: Nyakunkon az újabb gazdasági válság, egekben az infláció, főleg az alapvető élelmiszerek ára ugrott nagyot, így az embereknek kevesebb jut egyéb kiadásokra, ruhaneműre, cipőre. Számítotok arra, hogy ezzel párhuzamosan egyre több vevője lesz az adományboltoknak?

Mester Zsuzsa: Nekünk már most érezhetően nő a bevételünk, számunkra tehát látszik már a fény az alagút végén.

Mit tapasztaltok, változik a vevők összetétele?

Mester Zsuzsa: Igen. Van egy akciós napunk, a 100-as szerda, ilyenkor az összes ezer forint alatti ruhanemű 100 forintba kerül. Ezekre jellemzően a hajléktalan, illetve a nagyon szegény vásárlóink jöttek el, igazi népünnepély szokott itt lenni, mostanra azonban megváltozott a közönsége az akciónak és középosztálybeli vásárlók is betérnek ilyenkor. Sokan jönnek olyanok is, akiken az látszik, hogy meg tudnák venni teljes áron, itt vannak mégis. Vannak, akik küldik haza a ruhákat Borsodba, Szabolcsba, miután alaposan bevásároltak - ebből is látszik, hogy itt a fővárosban és a nagyobb városokban koncentrálódik a rengeteg cucc, és nem jut el feltétlenül vidékre. Milyen jó lenne, ha a vidéki nagyvárosokban is lennének ehhez hasonló adományboltok!

Itt most tényleg elképesztő mennyiségű holmi közepén ülünk, zsák zsák hátán. Jól látszik, rengeteg felajánlást kaptok, mi az, amiből már nagyon elegetek van?

Mester Zsuzsa: A beérkező adományok 90%-a női ruhanemű, de a legnagyobb gondot a tűsarkú cipők jelentik: ha ugyanis nem tudjuk eladni, márpedig ha épp nem divatos, akkor nehéz, azokat mi nem tudjuk továbbadományozni felelősségteljesen. Belátható, hogy például  nagy szegénységben, hajléktalanságban élő emberek számára tűsarkú, koktél-, báli-, illetve menyasszonyi ruha nem adható.  Voltunk a Kétfarkúakkal a Nyugati téren önkénteskedni, és bizony láttuk testközelből, hogy még az ukrán menekülteknek is jött olyan zsák, amiben koktélruha volt. Ebből is jól látszik, hogy Magyarországon az adományozás kultúrája egy egészen fejletlen szinten áll még.

Az, hogy az emberek megértsék, az adományozás nem lomtalanítás, az még egy előttünk álló komoly misszió.

Jellemzően a középosztály adományoz szemetet: szakadt, rossz cipzáras, foltos cuccokat.  Ők úgy vannak vele, hogy a semminél ez is jobb, nem?

Nincs egyfajta lenéző gesztus is ebben ?

Mester Attila: Dehogyisnem. Én a  lakhatási válság leküzdését innovatívan megközelítő Utcáról Lakásba! Egyesületnél is dolgozom, és ott az egyik hajléktalanságot megtapasztalt ügyfél fogalmazta meg nagyon jól, hogy maga az ellátórendszer is sokszor úgy működik, ha leválik a cipőd talpa, akkor kapsz egy csak lyukasat, és annak nagyon kell örülni: mert az csak lyukas. De az, hogy ezek az emberek méltó adományt kapjanak, méltó szolgáltatást, az még nagyon nincs benne a fejekben itthon.

Zsuzsa: Az a vicc az egészben, hogy mi kaptunk már hajléktalanokat ellátó szervezetektől is adományt, olyan holmikat, amikkel ott aztán tényleg nem tudtak mit kezdeni,

például egy csoki fondüt.

Akik ilyet adnak, ők tipikusan azok az adományozók, akiket nem érdekli, mire lenne szüksége az adott szervezetnek, hanem csupán addig jut el, hogy mi az, amire neki nincs szüksége már. De amit a hosszú évek tapasztalatával a hátam mögött ezeken felül a leggonoszabb dolognak tartok, az a gonosz adomány, aminek rejtett hibája van. Mondjuk egy teljesen újnak kinéző, márkás cipő, azonban a talpából kiáll egy szög, és így hordhatatlan. Vagy egy ruha, ami megszínezi a bőrödet, esetleg olyan az anyaga, amitől viszket a bőröd.

Ha az adományozó tudja, hogy effektív fájdalmat okoz a viselése, akkor dobja ki. Ez ennyi.

Nekünk és a hozzánk hasonló szervezeteknek az egyik legnagyobb költségünk a helyiségbérlés, hiszen ezeket a használhatatlan holmikat nekünk tárolnunk kell, értelemszerűen nyáron teljesen felesleges kirakni a meleg holmikat, csizmákat, akkor éppen nem arra van szükségük az embereknek. Éppen ezért rengeteget válogatunk, ez teszi ki a munkánk egy jelentős részét. El kell hogy mondjam, nagyon márkás cuccaink is vannak, sokan kifejezetten erre lőnek, akár naponta többször is bejönnek, megnézik a címkét és már viszik is. Van egy több nyelven beszélő, nagyon kedves a bankszektorban dolgozó vevőnk, ő például kizárólag innen öltözik évek óta. Iszonyúan csinos. De vannak budai vevőink is, ahogy persze viszonteladók is. Őket egy idő után könnyű beazonosítani, szerintem az egyiküknek ékszerkereskedése van.

Ezek szerint aranyat, ezüstöt is hoznak be?

Zsuzsa: Előfordul, persze nem túl gyakran. Azért is nagyon nehéz az árazás, mert hihetetlenül széles körű tudással kell rendelkezni. Lehet, hogy egy kis műanyag vacak iszonyat sokat ér.

Attila: Kaptunk egyszer egy Star Wars-os figurát, mondtam Zsuzsának, erre azért nézz rá, nekem gyanús. Kiderült róla, hogy gyűjtői darab, ami súlyos tízezreket ér. Nem véletlenül jönnek hozzánk kincsvadászok is. De van, hogy az értékesebb cuccokat félretesszük, és online aukció keretein belül értékesítjük – erre szoktak felajánlások érkezni környékbeli híres emberektől akár. Éppen ezért a tárgyi adományokat jobban kedveljük, mint a női ruhákat: a nipp például örök érték. De valójában

inkább vásárlókat várunk, mint adományokat, annyira tele vagyunk, hogy sokszor nem is fogadunk.  Nálunk lassan inkább már az adományozáshoz kell protekció.

Zsuzsa: Rengeteg munkánk van válogatásban, de legalább tőlünk minden a helyére kerül: ami még eladható, azt megpróbáljuk értékesíteni, a veszélyes hulladékot elvisszük oda, ahova kell, a gyógyszereket, mert azt is kapunk, elvisszük a patikába, bedobjuk a gyűjtődobozba, az elektronikai hulladékot kijelölt gyűjtőhelyekre. Érthetetlen néha, hogy miért gondolják bizonyos dolgokról, hogy azt még valaki szívesen használná. Nem is az adományozási kultúra hiányosságai, hanem a másik szubkultúráról való tudás teljes hiánya mutatkozik meg ezekben a tárgyakban. Kaptunk már megbontott, lejárt kenőcsöt, szakadt szennyeskosarat, törött, használhatatlan tárgyakat.

Mi volt a legextrémebb dolog, amit behoztak nektek?

Análvibrátor, hozzá egy fél tubus síkosító.

Mikor nyitottátok a boltot?

Zsuzsa: Hét évvel ezelőtt 2015 októberében nyílt a bolt, azóta itt vagyunk a VI. kerületi Aradi utcában. Jól érezzük itt magunkat, de nem is igen mozdulhatunk: azért elköltöztetni egy adományboltot, őrültség lenne, az összes eddigi befektetett munkánk menne a kukába. Olyan mélyen beágyazódtunk az itteni közösségbe, és tulajdonképpen a közvetlen szomszédság tartja el nagyrészt. Persze szoktak Budáról is érkezni hozzánk, sőt olykor adományt hoznak nekünk taxival. Ez egy olyan gesztus, ami szembemegy mindennel, amiben hiszünk, sőt, pont az ellenkezője annak, amiért küzdünk, de persze örömmel elfogadjuk, amit hoznak. Ugyanakkor mindig azt érzem ilyenkor, hogy ha a taxipénzt adta volna a rászorulóknak, akkor már azzal rengeteget segítettetek volna. De az látszik, hogy na, ők például nagyon nem értik, miről szól ez az egész társadalmi vállalkozás. Kapunk adományokat vidékről, még Erdélyből is. Ilyenkor azért meg szoktam kérni az adományozókat, hogy próbálják meg inkább helyben megoldani, mint hogy több száz kilométert utazzon az áru, hiszen biztosan van a környéken is rászoruló bőven.

És mit tapasztaltok a környékkel kapcsolatban, nagyot változott itt az élet, a társadalom összetétele az elmúlt hét évben?

Zsuzsa: A környék összetétele nem nagyon változott, számunkra annyi talán a könnyebbség, hogy most itt Terézvárosban egy támogatóbb önkormányzat van, amelyik a zöld irányok iránt fogékonyabb, de az üzlethelyiségben például nem segítenek nekünk, mi ezt egy magánembertől béreljük piaci áron.

Vannak olyan üzlethelyiségek a kerületben, amelyekre lehet pályázni, ezzel nem próbálkoztatok?

Zsuzsa: Igen vannak a vagyonkezelőnek helyiségei, amelyekre lehet pályázni, de azok azért jellemzően rosszabb állapotú pincék, szuterének, ezek nem megfelelőek egy adományboltnak – ez azért könnyen belátható. Nem lehet leküldeni  időseket, rászorulókat, adományozókat  a föld alá, ennek nem lenne jó üzenete. Az majdnem olyan méltatlan, mint szakadt, rossz állapotban lévő adományt adni neki. De most az új Margit-negyedben is pályáztunk egy üzlethelyiségre, azzal kapcsolatban nagyon bizakodóak vagyunk.

Paci áron bérlitek az üzletet, és feltételezem az energiát is teli árban kapjátok.

Zsuzsa: Igen, és nagyon kíváncsiak vagyunk az új számláinkra. A villanyszámlánk az eddigi háromszorosa lett, azt még kibírjuk, a gáz lesz inkább érdekes. A szolgáltató velünk szerződést módosított, hiszen nem vagyunk lakossági felhasználók, így tisztán piaci árat fizetünk. Meglátjuk, hogy fog alakulni a nyitvatartásunk a tél folyamán, bezárni nem szeretnénk, aggódnak is emiatt a vevőink, kérdezgetik, ugye nyitva maradtok? A pandémia alatt ugyanis természetesen mi is zárva voltunk, azóta is azt nyögjük.

Még most is veszteséges a működésetek?

Zsuzsa: A covid alatti veszteséget a mai napig dolgozzuk le, az a szerencse, hogy nem csupán a piacból élünk, működünk, hiszen az egyéb pályázati pénzekből meg tudjuk támogatni a működésünket. Egy projektnek tekintjük a boltot, ami most éppen nem hoz hasznot.

Kik dolgoznak a boltban?

Zsuzsa: 6 évvel ezelőtt éreztük, hogy most már tudnánk fogadni egy, az Európai Unió által támogatott önkéntest, tudnánk adni neki munkát egy éves projekt keretében. Fontos, hogy a fiatalabb generációnak is formáljuk a szemléletét, oktassuk őket. Az lenne jó, ha minél több európai országban nyílnának ilyen boltok, – talán ebben segíthetnek a mi erdélyi, spanyol és olasz önkéntes fiataljaink is, akik az Európai Szolidaritási Testület programján keresztül érkeznek. Nagy siker volt, hogy az egyik olasz lány itt maradt velünk még plusz 4 évet, annyira jól érezte magát. Ezek szuper jó visszajelzések, ezért érdemes csinálni. Spanyolországban vannak adományboltok, de Olaszországban nincsenek, ők itt találkoztak ezzel a formával először. De ezen felül az olasz önkéntesek jellemzően itt nálunk tanulják meg, hogy az étel érték, és nem ciki a vendéglőben kérni a kaja elcsomagolását - náluk ilyen nem nagyon van, inkább kidobják. Itt tanulják meg azt is, hogy nem ciki dobozzal érkezni munkába, és ott melegíteni meg, a maradékot pedig lefagyasztani. Arról nem is beszélve, hogy ha egy évet eltöltesz ebben a világban, akkor érted meg igazán a túlfogyasztás mibenlétét, és jössz rá, hogy mennyi felesleges cuccod van. És ezek egész életre kiható, maradandó változásokat eredményeznek náluk.

Akkor jól sejtem, a bolt egy markáns elgondolásnak, egy elméletnek a konkrét megvalósulása. Meséltek kicsit a háttérről, az egyesületről?

Zsuzsa: Profilatrop Egyesületet nagyrészt kulturális antropológusok hoztuk létre: amikor végeztünk az egyetemen, úgy éreztük, nem szeretnénk akadémikusok, tudósok lenni, hanem amit tanultunk, azt a gyakorlatban használnánk inkább, az emberek szolgálatába állítanánk. Az elején csak egy hobbiegyesület voltunk, mindenki kipróbálhatta itt munka mellett az ötleteit egyfajta szellemi műhely kereteiben. Nagyrészt szemléletformálással foglalkoztunk akkoriban, majd 2013-ban nyertünk egy norvég pályázaton.

Attila: Akkoriban kezdtünk el vidéki közösségek életében részt venni, például a  megfelelő technológiát népszerűsíteni: kezdjél azzal, amid van, azt amit tudsz! Aztán később a Védegylettel közös projektünk már arról szólt, hogy összekapcsoltuk azokat a kisközösségeket, akik már elkezdtek működni helyi szinten. Nagyon változatos szociokulturális  hátterű csapatokkal dolgoztunk, például városi közösségi kertészetek, agglomerációba kiköltöző diplomás földművelők, teljesen hagyományos alföldi parasztkultúra művelői, vagy éppen szegregátumokban élő cigány közösségek. A közös bennük az volt, hogy elsősorban nem kívülről várták a segítséget, hanem saját maguk próbáltak a közösség erejéből, belső erőforrásokból építkezni – és ez volt a Kisközösségek Átalakulásban Projekt, amibe mi elsősorban azt a szemléletet hoztuk be, hogy ne csak ez a középosztályi nagyon tudatos réteg legyen megszólítva, hanem a lehető legtöbb csoport.

Zsuzsa: Ezek a zöld kezdeményezések korábban, mondjuk egy évtizede még csak középosztálybeli „hóbortokként” voltak kezelve.

Attila: Igen, akik nem azon aggódnak, hogy a jövő héten mit fognak enni, mivel fűtenek majd, hiszen látják, hogy túl fogják élni a következő telet, és tudnak már a jegesmedvén aggódni. Mi pedig azon dolgoztunk, hogy ezt a szemléletet át lehet ültetni más körülmények közé is.

Ha jobb a tűzhelyed, le van szigetelve az ablakod, nem csak kevesebbet kell fűtened, kevesebb tüzelőanyag kell, de óvod a bolygót is. Ez most egészen aktuális.

Ne azzal menjünk oda egy mélyszegénységben élőhöz, hogy ha rosszul fűtesz, rombolod a levegő minőségét, és elolvad a jegesmedve alatt a jégtábla, szóljunk hozzájuk az ő nyelvükön. Ám amikor ezek a projektek kifutottak, akkor már jól látszott, hogy a kormányzat nem tekinti többé partnernek a civileket, mi pedig már régebb óta szerettünk volna valamiféle társadalmi vállalkozást alapítani, hogy végleg függetlenedni tudjunk a pályázatoktól, legyen saját működési forrásunk és szakmailag szabadok legyünk.

Zsuzsa: Kerestük a lehetőségeket, és így találtunk rá az adománybolt koncepciójára, aminek minden egyes aspektusa passzol tulajdonképpen a mi céljainkhoz is. Van egy nagyon erős szociális hozadéka, azáltal hogy rendkívül kedvező áron lehet jó minőségű termékekhez hozzájutni, emellett pedig van egy erős környezetvédelmi vonal benne, hiszen csökken a hulladék, és az emberek talán jobban átgondolják a fogyasztási szokásaikat, ha szembesülnek azzal a töméntelen holmival, amilyük van. Túlfogyasztanak. Emellett szerettük volna mindezt egy igényes helyen megvalósítani, egy butikban, hiszen

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

attól, hogy valaki szegény, még igenis vásárolhasson szép környezetben.

Ezáltal maga a tér is vonzó, van két fotelünk, ahová le lehet ülni, beszélgethetnek egymással az emberek, akár nehéz témák is előkerülhetnek. És az a tapasztalatunk, hogy nagyon jól működik is mind a mai napig: gyönyörű pillanatok vannak, például amikor egyszerre vannak bent hajléktalanok, középosztálybeliek, romák, akik beszélgetnek egymással, és számtalanszor van olyan, hogy az egyik vevő megveszi a másik gyerekének azt, amire a kicsi ácsingózik a boltban épp, de az édesanyjának nem telik épp rá.

Nálunk itt nagyon jól működik az egymásratalálás a különböző társadalmi rétegek között.

Attila: Mivel dolgoztunk korábban hátrányos helyzetű közösségekkel, azt is tudtuk már, hogy a direkt adományozás sem nem fenntartható, és tulajdonképpen nem is humánus gesztus. Attól mert valaki szegény, még felnőtt ember, meghozhatja a saját döntéseit és eldöntheti, el is akarja dönteni, miben jár.

Nagyon más helyzet, amikor ingyen kap valaki egy használati cikket, ruhát, és más a viszonya hozzá, ha fizet érte, akár csak háromszáz forintot is?

Attila: Erről van szó. Egész más szerep az, ha valaki vásárló, és egészen más az, ha adományozott, segélyezett. Neki is van ízlése, és elképzelhető, hogy az a cipő, amit kap, pont nem tetszik neki. Arról nem is beszélve, hogy egészen másképp is fog viszonyulni ahhoz a darabhoz, amiért fizet,  jobban fogja becsülni, vigyáz rá.

Zsuzsa: Megtörtént már velünk nem is egyszer, hogy olyan adományokat hoztak be, amiket ők is úgy kaptak, csak egyszerűen nem tetszett nekik, inkább vett magának itt olcsón olyan ruhát, cipőt, amit aztán sokkal szívesebben hord. Vannak szélsőséges esetek persze, például hajléktalanságban élőknek, vagy amikor leég valakinek az otthona, akkor érvényes a direkt adomány, de amúgy nem feltétlenül érvényes.

Tehát mindezek miatt hoztuk létre a boltot, és mert az embereknek rengeteg felesleges cuccuk van. Gondoljunk bele, ha ebben a pillanatban leállna a világon a textilgyártás, még hány évre elegendő cuccunk lenne, amit először csak elhordanánk, majd utána, megjavítanánk, majd rongyszőnyeg, porrongy lehetne belőle? Rossz belegondolni.

Amire én nagyon ki tudok akadni, amikor újonnan rongyszőnyeget gyártanak, holott ez az eljárásmód azért lett kitalálva, hogy a régi, ócska ruhadarabjainkat felhasználjuk valamire. Ugyanez a helyzet a Kínából érkező rongy kutyajátékokkal, amit 5 ezer forintért vásárolnak meg az emberek. De csodálatosan látszik, hogy ha egy újrahasznosító technika jó, és működik, akkor arra azonnal rárepülnek a multik, és elkezdik a sorozatgyártást: gondolj csak a sajtreszelő lámpákra, vagy a befőttesüveg poharakra: ma már eleve erre gyártják őket. Az alulról jövő újrahasznosítás most nagyon trendi, és ezt kihasználják a gyártók.

Rengeteg kérdést kapunk, mit hozzanak nekünk, mi kellene? De tulajdonképpen mi annak örülnénk, ha mindenki szétnézne a saját otthonában és a már meglévő tárgyait kezdené el használni, újrahasználni, felfedezni, megjavítani. A nagymamánktól rám maradt egy konyharuha, amit direkt eltettem, meg van foltozva. Kiszakadt, de nem dobta ki, megjavította és tovább használta. Azt gondolom ide lenne jó visszatalálni: hogy a saját hulladékunkat megtanuljuk kezelni.

És hogy látjátok, van út visszafelé?

Zsuzsa: Hát ez egy nagy kérdés. Lehet, hogy ezek mellett a mostani árak mellett igen, elkezdenek az emberek jobban odafigyelni az apróságokra is.

Attila: De nem biztos, hogy meg kell fordulni, sokkal inkább egy új rendszer felé elmozdulni, aminek vannak olyan elemei, amelyek nagymama trükkök, de összességében azt gondolom, nem a visszafordulás a cél. Sokszor éri ez a vád a zöldeket: „azt akarjátok, menjünk vissza a barlangba, mert akkor milyen jó volt?” – de azért lássuk be, ez ennél sokkal összetettebb.

Ez a bolt egy nagyon jó gyakorlati megvalósítása mindannak, amit mi gondolunk erről a helyzetről, hogy merre lenne jó haladni. Amikor indult, az volt a szlogenünk, hogy a fenntarthatóságnak mind a környezeti, mind a társadalmi, mind pedig a gazdasági oldalát fontosnak tartjuk, erről szólt a vidéki projektünk is, ahol egy rendszerszintű beavatkozást végeztünk.

Ma már azt gondoljuk ennyi tapasztalattal a hátunk mögött, hogy nem feltétlenül a fenntarthatóság, sokkal inkább a regeneratív fejlődés mentén szeretnénk megfogalmazni a céljainkat.

A regeneratív fejlődés arról szól, hogy  egy tájban élő közösség emberi és nem emberi tagjai       hogyan tudják a rendszerükben rejlő potenciált kiaknázni, és egyre jobb életfeltételeket teremtve együtt élni. A fenntarthatóság helyett tehát a  „gyarapodhatóság” lenne tulajdonképpen az igazi cél, melyben az ember az ökoszisztéma aktív és felelős tagja.

Van erre esély, hogy ez globálisan megvalósuljon?

Attila: Vannak példák, hogy ez működhet. Dél-Amerikában rég kiirtott esőerdő helyén, szárazságtól, talajeróziótól és társadalmi deprivációtól sújtott területen sikerült a helyi közösségekkel együttműködve visszatelepíteni az erdőt, amitől a klíma is megváltozott, ismét esik az eső és folyamatosan nő a biodiverzitás; máshol elsivatagosodást fordítottak vissza ilyen módszerekkel vagy folyóvölgyeket állítottak helyre. De nem kell feltétlenül valami nagyszabású projektben gondolkozni: egy permakultúrás kert kiváló példa és ilyenből egyre több van Magyarországon. De ha a kertünkben egy tavat vagy komposztálót építünk, vagy a közösségben, ahol élünk, valamilyen új hagyományt teremtünk, régit felélesztünk, az mind-mind hozzájárul az egyre nagyobb változatossághoz, az ellenállóképesség növekedéséhez.

Én azt gondolom, hogy globálisan akkor van esély, ha legalább ezek a lokális kezdeményezések elindulnak. A lényeg az, hogy helyben gyökerezzen, mert nincs olyan recept, ami mindenhol működni fog, ki kell találni, ott az adott vidéken mi valósulhat meg, és mi az, ami eleve halálra van ítélve. A regeneratív fejlődés pontosan arról szól, hogy miképp tudsz a saját vidékeden, a saját közösségedben úgy jelen lenni, hogy meglásd, mi akar ott felbukkanni.

De ez a közösségfejlesztésre is igaz: ne innen Pestről találjuk ki, hogy pl. egy borsodi zsákfaluban élő embereknek mire van szükségük! Fel kell állni, oda kell menni és együtt velük ki kell találni úgy, hogy a saját fejlesztői képességeimet, mint eszközt a kezükbe adom. Erre a típusú közösségfejlesztésre is vannak jó példák már hazánkban. A regeneratív fejlődés azáltal lép tovább, hogy a nem emberi élőlényeket is figyelembe veszi és a közösség tagjának tekinti.

Mi több éve dolgozunk egy nemzetközi partnerséggel azon, hogy eszközöket adjunk az emberek, a közösségek kezébe a változás generálásához. Az Erasmus+ program által támogatott projektekben nagyon hasznos, könnyen hozzáférhető oktatási anyagokat, eszközöket fejlesztettünk ki, amelyekkel helyi regeneratív akciókat lehet megvalósítani. Online is használható és letölthető kártyákon, egyszerű gyakorlatok során egy közösség bele tud fogni valamilyen kezdeményezésbe, például létre tud hozni egy adományboltot, ami a transzformatív, szolidáris gazdaság szereplője lesz, helyi társadalmi, környezeti hasznot termelve.

Zsuzsa: Ha kitekintünk a magyar valóságból, akkor az látszik, hogy világszinten egyre több kezdeményezés, helyi közösség és jó példa van, egyre több sikertörténet. A létező paraszti kultúrák nagyrészt regeneratívak– persze nem mindenhol, tehát nem kell sehova sem visszatérni. Persze számít az, hogy mi volt ott régen, mert mintát nyújthat, de nem kell megint nádfedeles házban élni. Az új rendszer, ami felé  érdemes haladni, az új, a jelenkor igényeit, tudását, lehetőségeit tartalmazza de a működésmódja, szemléleti alapja hasonlít a régi dolgokhoz. Előre kell menni egy olyan állapot irányába, ami már egyszer jól működött.

De lesz hova előre menni? Lesz még 10 év múlva világ?

Attila: Tény, hogy nagyon úgy fest, valaminek a végén vagyunk, egy civilizáció végnapjait éljük, és sokakban egyre erősebb ez az érzés. Igen, benne van a pakliban tulajdonképpen, hogy már késő bármit is tenni a bolygóért.

De ha mégsem? Akkor legalább már tudjuk, hogy van kiút, és hogy az pontosan micsoda. Pár évszázada zajlik már ez a nagyon erősen romboló folyamat, de az biztos, hogy az élet továbbmegy, nagy kérdés, hogy az ember ennek része lesz-e. Valójában ez a fő kérdés. Olyan már volt a történelem során, hogy birodalmak, világrendek, gazdasági, társadalmi működésmódok omlottak össze, de én azt gondolom ennyire még sosem volt tudatos az emberiség, mint most, ennyi információ a folyamatról még eddig sosem állt a rendelkezésünkre.

Számos kezdeményezés indult, ökoközösségek, akik mind tudatosan készülnek a változásra. Persze szűrni kell, gondoljunk csak a greenwashingra, de mégis sokan vannak, akik őszintén, és jó szándékkal keresik a kiutat ebből a mostani szorongatott helyzetből. Az összeomlás, ha lesz, nem egyik pillanatról a másikra történik: amikor majd esetleg két hétig nem lehet élelmiszerhez jutni, napfényre kerülnek a különbségek azok között, akik addig kizárólag a szupermarketből szerezték be a szükségleteiket, és azok között, akiknek van egy kertje, melyben termelnek zöldséget, gyümölcsöt.

Zsuzsa: Igen, a klímaszorongás – egy létező dolog, és rosszabb pillanatokban kétségbe eshetünk, de gondolj bele, mi, emberek annak a biztos tudatában éljük le az életünket, hogy egy napon meghalunk, mégis megpróbálunk jó esetben építkezni a saját életünk során. Ahogy a saját halandóságunkat elfogadjuk, ugyanígy gondolkodhatunk ezzel kapcsolatban is: igen, benne van a pakliban, hogy vége, ennek ellenére, amíg itt vagyunk, próbáljuk meg, hátha van mégis túlélés. Hátha van remény. Sőt, egy globális összeomlás esetén is lehetnek túlélők, és lássuk be, nagyobb esélye van azoknak a helyi reziliens közösségeknek, akik elkezdenek saját energiát termelni, saját megoldásokat keresni egymásra támaszkodva. A közösség is nagyon-nagyon fontos. Egyedül nem lehet ezt megcsinálni, csak rendszerben működhet.

Attila: Ellenben, ha valaki lemond, hogy minek próbálkozni, vagy elkezd összeesküvéselméleteket gyártani, hinni bennük, akkor azt érzi, hogy neki aztán semmi ráhatása nem lehet a jelentős dolgokra, így semmi esélye nem lesz a túlélésre. Gondoljunk csak bele, a 80-as években még cigarettáztak a tévében, ahhoz képest ma hol tartunk? Már a kocsmákban, a buszmegállókban sem lehet rágyújtani. Ha valaki ezelőtt 30 évvel ezt mondja, körberöhögik, mivel azt gondoltuk, a dohánylobbi olyan erős, kár is ellene küzdeni. Ebből is jól látszik, hogy ez nem így van, és alapvetően a szemléletmódot kell megváltoztatni, paradigmaváltásra van szükség, hogy ha nekünk nem is, de legalább a következő generációnak már legyen esélye.

Amennyiben az a bizonyos kritikus tömeg, ami 11%- a populációnak, elkezd másként gondolkozni, akkor elkezd megváltozni a populáció viselkedése. Az már fellendíthet bármilyen ügyet, és egy idő után már kellően sokan lesznek, akik így gondolkodnak, és az már hatással lehet az egész társadalomra. Tulajdonképpen ez a mi missziónk, addig a kritikus kovászt kell felhizlalnunk, ez fog elvezetni a kritikus tömeghez.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ők azok, akik a válságból is profitálnak: keveseknek jön be, de nagyot kaszálnak majd

Pistyur Veronika szerint a válságban erős üzleti tervek is születhetnek, hiszen jobban figyelünk, és reagálunk, mint akkor, ha kényelem van.

Rengeteg magyar kedvenc terméke tűnhet el a boltok polcairól: óriási a baj, ennek nem látni a végét

Papírhiány, munkaerőhiány, az adózási rend változása mind hozzájárul ahhoz, hogy egyre nehezebb kiadni könyveket.

Lenullázhatja a magyar családokat a rezsiemelés: ide menekítsd a pénzed, amíg megteheted

Sokan a téltől félnek, mondván nehéz lesz kikalkulálni a megemelkedett rezsiárakat, de a lakásárak, albérlet árak is az egekben.

Megvan a válasz a brutális piadrágulásra? Ez az ital lehet a magyarok új kedvence

Az üzletek beszámolói alapján a kereslet elmarad még a járvány előtti időszaktól, azonban a melegnek hála lényegesen több alkoholos ital fogyott, mint az előző évben.

NAPTÁR
Tovább
2022. szeptember 28. szerda
Vencel
39. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Győr - Nyugat-magyarországi Gazdasági Fórum 2022
Ingyenes régiós fórum a helyi kkv-knak szakértőkkel.
Megújuló energia workshop a Lakás kiállításon
3 napig ingyenesen a LAKÁS KIÁLLÍTÁSON szeptember 23-25 között!
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2022. szeptember 28. 10:30