A Balatonnál már március közepén beindult a fagylaltszezon, és az első hétvégék forgalma alapján úgy tűnik, idén is tömegek indulnak a tópartra egy gombóc hűsítőért.
India, a világ legnagyobb rizsexportőre komoly problémákkal küszködik, ezért csökkenhet a kivitele - figyelmeztet a Bloomberg.
Indiában hiába imádkoznak esőért, három éve nem vetettek ilyen kis területen rizst, mert kevés a csapadék. 13%-kal csökkent a vetésterület, elsősorban Nyugat-Bengálban és Uttar Pradesben. India rizstermésének egynegyede innen jött régebben.
A világ rizskereskedői attól tartanak, hogy a gyenge termés Indiában exportkorlátozáshoz vezethet, pont a legrosszabbkor. A világon több milliárd ember várja az indiai rizsexportot, mert a búzahiány olyan áremelkedéshez vezetett, amelyet már sokan nem tudnak megfizetni. Nekik azt tanácsolják: térjenek át a rizsre! Csakhogy annak az ára is emelkedik. Az elmúlt két hétben 10%-kal nőtt a rizs ára Indiában elsősorban azért, mert nagy mennyiséget exportáltak az éhséggel küszködő Bangladesbe.
A rizst elsősorban Ázsiában termesztik és ott is fogyasztják el. A hatalmas készletek miatt eddig nem volt jelentős áremelkedés, de ennek most vége lehet. Ezért most minden szem Indiára szegeződik: a monszunidőszak sokat javíthat a jelenlegi elkeserítő helyzeten. Az előrejelzések szerint normális esőzés várható augusztusban és szeptemberben, és ez jó hatással lenne a rizstermésre is. Az indiai gazdák azonban nem optimisták. “Csak a gazdaságom felében vetettem rizst, mert nem volt eső. Korábban az egész 2,8 hektáros területen rizst termesztettem” - mondta a Bloomberg tudósítójának egy gazda Uttar Pradeshállamban.
Július közepe után már ritkán vetnek rizst a gazdák. Ezért áremelkedés várható a kisebb termés miatt
- jelentette ki a Dzsavaharlal Nehru egyetem professzora. A rizs árának emelkedése nagy gondot okozhat az egész indiai gazdaságnak, amely inflációval küszködik. Egyelőre sikerült az árak emelkedését 6% alatt tartani. Ha viszont a rizs ára megindul felfelé, akkor az infláció is meglódul Indiában.
Mi lesz az exporttal?
India egymaga a világ rizskereskedésének 40%-át adja: tavaly 22 millió tonnát exportáltak. A második helyen álló Thaiföld és Vietnam egyenként hét-hétmillió tonnát. Több mint száz országban vásárolják a rizst Indiából: Banglades, Kína, Nepál és néhány közel-keleti állam a legnagyobb importőr. Ha csökken a rizstermés Indiában, akkor a kormányzat korlátozhatja az exportot, de van más megoldás is. Mivel etanolt állítanak elő rizsből és cukorból, ha kevesebb rizst használnak fel erre a célra, akkor több marad exportra. Indiában meg is indult a vita arról, hogy a jelenlegi árak mellett mi éri meg jobban? Ha exportálják és megeszik a rizst vagy pedig ha üzemanyagot csinálnak belőle?
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
India ma orosz olajat vásárol viszonylag olcsón a nyugati szankciók miatt. Ezért a rizst érdemesebb lehet exportálni, legalábbis ez a véleménye Szirdzsai Husszainnak, aki korábban a mezőgazdasági minisztérium államtitkára volt Indiában.
Jelenleg még nem könnyű megbecsülni, hogy mennyivel lesz kisebb a rizstermés, de az biztos, hogy a mostani árak mellett nemigen lehet megindokolni azt, miért kell etanolt előállítani a rizsből
- nyilatkozta a Bloomberg tudósítójának.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







