Megkezdődött a korai és középérésű kajszifajták szedése, és mostantól várhatóan július végéig elérhető lesz a hazai kajszi a boltokban, piacokon.
A korábbi években úgy tűnt, hogy sikerült megtisztítani a magyar mézpiacot, idén azonban ismét több szabálytalanságot tártak fel a hatósági vizsgálatok. Nemrég egy hazai mézcsomagoló üzem termékéről derült ki, hogy nem az van az üvegben, ami a címkén olvasható, a hamisításért pedig több millió forintos bírságra számíthat a vállalkozás. Hamarosan szigorodni fognak a mézre vonatkozó élelmiszerkönyvi előírások, a magyar szabályozás után pedig uniós szinten is várható lesz a változás.
Csak ebben az évben 424, hazai forgalomban kapható mézet ellenőrzött a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Bár az elmúlt években és 2021 első felében is egyre kevesebb visszaélésre és hibára derült fény ezen a területen, az év második felében azonban több esetben is intézkednie kellett a hatóságnak.
A hazai kereskedelemben kapható mézeket a Nébih éves monitoringterv alapján vizsgálja, a szakemberek kiemelt ellenőrzéssel is megvizsgálják a termékek minőségét és a jelölésüket is. A lakossági bejelentéseket is kivizsgálja a Nébih, az idén ugyanakkor alig akadt, aki panaszkodott volna a boltokban kapható mézre. Az idei évben ugyanis tíznél kevesebb bejelentés érkezett, írta a Magyar Nemzet.
Több alkalommal is látókörünkbe kerültek olyan tételek, amelyek növényi eredete eltér a termék megnevezésében megjelölt növénytől. Ez a jogsértés hamisításnak minősül.
– hívta fel a figyelmet a Nébih. Magyarország területén élelmiszert – ezen belül mézet is – csak abban az esetben lehet forgalmazni, ha azt jogszerűen állították elő és a termék megfelel az élelmiszerekre vonatkozó európai uniós és nemzeti jogszabályoknak. Hazánk kezdeményezésére hamarosan módosítani fogják a mézekre vonatkozó európai uniós szabályozást. A hazai szabályozás várhatóan még az uniós javaslat előtt életbe léphet, a Nébih ugyanis kezdeményezte a Magyar élelmiszerkönyv mézzel kapcsolatos előírásainak a módosítását.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







