Ez az igazi sörforradalom: kevesebb mint 100 forintért is lehet minőségi üveges sört inni

Ez az igazi sörforradalom: kevesebb mint 100 forintért is lehet minőségi üveges sört inni

2021. augusztus 21. 06:59

A sörforradalom egyik pozitív hozadéka mindenképpen az, hogy otthoni körülmények között is elég egyszerűvé vált sört főzni. Rengeteg helyről lehet beszerezni ugyanis a szükséges felszerelést, alapanyagot, amiből bárki - sok gyakorlás, és kellő kitartás után - remek minőségű söröket készíthet otthon. Egy harminc literes lábassal főzve, az erjesztéshez szükséges további felszerelésekkel, illetve egy kb. 3 000 forintos sörcsomagból pedig bárki előállíthat magának kifejezetten finom italokat, amik ha utána számolunk, alig 90 forintra jönnek ki fél literenként.

A már jó néhány éve tartó, a szakma által csak második magyar sörforradalomnak hívott időszak a mai napig is javában dübörög az országban. Ennek pedig többféle következményét már minden sörkedvelő a saját bőrén tapasztalja. Rengeteg jó minőségű, drágább árcédulájú kisüzemi magyar sör árasztotta el a boltokat, kocsmákat. Erre pedig a nagy sörüzemek is felkapták a fejüket, ők is újítottak a választékon. Ipák, apák, megannyi gyümölcsös sörkülönlegességtől egészen a pités, baklavás, uborkás sörökön át most már gyakorlatilag minden beszerezhető. Gátat csupán az ízlés és a pénztárca szabhat.

A sörforradalom hullámait azonban nem csak így lehet meglovagolni, egyre több és több embernek juthat eszébe, hogy sört otthoni körülmények között is, gyakorlatilag pofon egyszerűen lehet készíteni. Igaz, mindez rengeteg tanulással és kísérletezéssel párosul, mire az otthoni sörfőző tényleg azt mondhatja magáról, „bolti, sőt már annál is jobb minőségű sört tudok készíteni.” Adódik tehát a kérdés, hogyan indul az otthoni sörfőzés, milyen eszközökre van ehhez szükség, illetve hogy

mennyire éri meg mindez, „mennyibe kerül” egy otthoni sörfőző fél liternyi házi söre?

A sörfőzéshez szükséges eszközök

Ma már az interneten játszi könnyedséggel lehet találni úgynevezett sörfőző alap szetteket. Ezek legalapvetőbb változata körülbelül 10 ezer forintba kerül. És hogy mit kapunk a pénzünkért: általában 20-30 literes műanyag erjesztő tartályt, csappal, kotyogóval, lezáróval, keverőlapáttal, üvegmosó kefével. Természetesen ezzel főzni nem tudunk, hiszen ahhoz szükséges egy minimum 20, inkább 30 literes zománcozott edényre is, amiben magát a malátát főzzük tűz felett. Illetve talán az egyik legelengedetlenebb kellékre,

A Pénzcentrumnak nyilatkozó sörfőző szerint, aki 7 éve készít otthonába söröket, mindezen alapfelszerelések mellé érdemes mindenképpen beszerezni még a főző lábasunk aljába illő 3 lábas szűrőlemezt, illetve az is megkönnyíti a dolgokat, ha az ember úgynevezett fűszerzsákokba főzi ki például a komlót, azt ugyanis a művelet után el kell távolítani a főzetből, ami így sokkal egyszerűbb.

Az otthoni sörfőzőmester szerint ugyanakkor az apró trükkökre a főzések során jön rá az ember, ezért érdemes kísérletezni. Továbbá az interneten rengeteg oktatóanyag elérhető a főzési fázisokról, az erjesztésről, és a többi. A kezdeti 10 ezres csomagunkhoz képest a főző lábassal (ha sikerül olcsón, jó minőségűt találni), a szűrűvel, a hőmérővel, illetve egyéb kisebb kiegészítőkkel kb.

18-20 ezer forint környékén már magabiztosan el lehet kezdeni otthon sört főzni.

Ehhez pedig se kertre, se garázsra, sem pedig pincére nincs okvetlenül szükség. A lapunknak nyilatkozó sörfőző például egy lakótelepi lakás konyhában készíti évek óta a söreit. A sörkészítő persze megjegyzi, igaz, hogy ennyi kellékkel már magabiztosan lehet sört készíteni, a főzésnek van egy kritikus pontja, mégpedig a forralás utáni lehűtés.

Ezt a kezdők jégakkuval, hidegvízzel, sokféle furmányos megoldással tehetik a kezdeti időkben. A legjobb megoldás azonban mégiscsak egy rézcsőből készült hűtőspirál beszerzése. Amit készíteni olcsó, beszerezni már valamivel drágább, de mindenképpen megéri. Ha valaki ügyes, akkor a hűtőspirállal együtt is beleférhet a huszonegynéhány ezres alap-költségvetésbe.

A sörfőzéshez szükséges alapanyagok

Ha megvan a felszerelés, nincs más hátra, mint hogy beszerezzük az alapanyagokat a sörünkhöz. Ehhez nem kell más, mint víz, maláta, komló és élesztő. Alap esetben. Víz természetesen rendelkezésre áll otthon, persze, a vízminőség kritikus a sör szempontjából, egyáltalán nem mindegy, hogy mennyire lágy vagy kemény az a víz, ezt a főzésekkel lehet kitapasztalni. Szóval nem teljesen magától értetődő, hogy valaki csapvízből főzze a sörét, de ez egyáltalán nem ördögtől való. Pláne akkor nem, ha utána jár annak, hogy milyen sörtípusukhoz, milyen vizek valók igazán.

Ezután a többi kritikus alapanyagot már szintén, mint sok esetben az alapfelszerelést is, zanzásítva meg lehet vásárolni, úgynevezett sörcsomagként. Rengeteg ilyen lehetőség található a neten, nem is olyan drágán. A lapunknak nyilatkozó otthoni sörfőző elmondása szerint ő maga legtöbbször 3 000 forintért vásárol jó minőségű csomagot, ami 3 kg malátát (pattintott, tört), 10 gramm komlót, 10 gramm aromakomlót és 6 gramm élesztőt tartalmaz.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ebben a költségben nincs benne a víz, illetve a főzés során elhasznált gáz ára, ahogy a munkaidő, sem pedig az alap eszközpark ára. Természetesen ez utóbbi, 20 ezer forintot is bele lehet számolni a költségekbe, azt viszont ne feledjük, hogy azokat az eszközöket egyszer kell megvásárolni, többször nem. Tehát ha jó sok éven át, jó sok sört főz az ember, akkor marginálissá válik a bekerülési költség.

Akárhogy is, egy egyszeri, kb. 20 ezer forintos beszállási költséget követően, főzésenként, egy megközelítőleg 30 literes főzőedénnyel 100 forint alatti költségű, minőségű, házi sör készíthető fél literes üvegekben számolva. Ennyiért természetesen mondani sem kell, senki nem tud sört venni a boltokban, és akkor még a minőségű különbségekről nem is beszéltünk, de természetesen ez ízlés kérdése is.

Ha csak belegondolunk, hogy a nagyüzemek legalapabb sörei is már 200 forint környékén járnak, a minőségibb, de még mindig nagyüzemi lagerek már 300 forint fölött. Az ezeknél jóval ízletesebb import, ám még szintén nagyüzemi sörök 500-600 forintért vásárolhatók meg. A magyar kisüzemi sörök, legtöbb 0,33-as kiszerelésű példányai pedig akár 800 – 1 000 forintot is kóstálhatnak.

Természetesen a sörcsomagok 3 000 forintos ára is csak megközelítő jellegű, lehet ennél olcsóbban, illetve drágábban is vásárolni. Sőt, nem feltétlenül kell ilyen csomagokban gondolkodnia az embernek, minden beszerezhető egyesével, megannyi komló és kiegészítő közül lehet választhatni, a határ a csillagos ég, az ízlés és a pénztárca mérete.  Átlagos esetben azonban nem vagyonokról van szó. Persze, aki akar, az elkölthet rá rengeteg pénzt is.

Mennyi ideig tart sört főzni?

A lapunknak nyilatkozó otthoni sörfőző a főzési folyamatot 8 órára teszi a konyhájában, de a nyolcadikban már takarít. Ezután azonban még koránt sincs vége a műveletnek. Sőt, ezután jöhet csak a sok galiba a sörrel. A cefrézést ugyanis kb. 2 hetes várakozás követi, amikor dolgozik az élesztő, majd ezután jön a lefejtés, és még egy harmadik szakaszban a palackban érlelés. Azaz így is lehet, ez egyfajta metodika, ami mindent egybevetve kb. 1 hónapot ölel fel. De természetesen az első két hét után már lehet tartani egy újabb főző napot, ha csak egy szettel dolgozik az ember, ugyanis akkor az előző adag már a palackokban pihen.

Sörkészítéskor a külső hőmérséklet is fontos, mármint ahol az erjedés megy folyamatba. Jó, ha hűvös az idő, és nem megy nagyon huszonegynéhány fok fölé a hőmérséklet, az ugyanis tönkreteheti a sört. Ezt a szakaszt tehát érdemes sötét, hűvös helyen végezni, előnyben akinek van pincéje, jó tájolású garázsa és a többi. Akinek pedig nincs, az sajnos a nyári nagy hőségben gyakorlatilag lemondhat a sörkészítésről. Még jó, hogy a többi hónapban lehet előre dolgozni.

De ez már csak a rutin, és elhivatottság kérdése, azt, hogy ki hogyan, miként készít sört az otthonában az csakis a saját kitartására, és kíváncsiságára van bízva. Az biztos, hogy könyvekből, illetve internetes szakfórumokon rengeteget lehet tanulni. Így, aki hobbiként fogja ezt fel, annak amellett, hogy kiváló minőségű söre lesz olcsón, jó időtöltés is a jussa. A pénzcentrumnak nyilatkozó sörfőző szerint neki legalább 1 évre volt szüksége ahhoz, hogy azt mondhassa, tényleg jó sört csinál.

Mindig van új a nap alatt

Ahogy azt az otthoni sörfőzésről látjuk, a szükséges eszközökön át, az alapanyagokig rengeteg féle lehetőségünk van belevágni az italkészítésbe. Ma már például elérhetők csúcstechnikás, otthoni sörkészítők is, ezek bár több százezer forintba kerülnek, de forralják magukat, nem kell mellettük állni, drágábbak is, mint az alap, autentikusnak mondható felszerelés, de lehetőség van használni ilyen kütyüket is. Sok otthoni sörfőző szerint azonban az ilyen eszközökkel a sörfőzés, mint hobbi, veszít némileg az értékből, de végső soron ez is választás kérdése.

Ahogy az is, hogy valaki sörkedvelő létére elkezd-e hobbiból otthonában sört csinálni. Amihez egy viszonylag alacsony költségű bekerülési eszközparkkal rövid időn belül eljuthat odáig, hogy saját maga számára kitűnő minőségű sört csináljon, fél literes palackonként körülbelül 100 forintér. Kinek ne érné meg?

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm