Az online élelmiszer-vásárlás egyre népszerűbb a magyarok körében, és már nem csupán néhány gyorsan beszerezhető termék rendeléséről szól.
A magyarországi ügyfelek érdekének és a piac biztonságának védelmében a Revolut Payments UAB-hoz fordult az MNB, jelezve, hogy a társaság április végén életbe lépő egyes díjmódosításai sérthetik a hitelintézeti törvényt. A határon átnyúló elektronikuspénz-kibocsátó és pénzforgalmi szolgálató ugyanis új díjelemet, illetve az ügyfeleknek kedvezőtlenebb számítási módot vezethet be, amit a hazai jogszabály tilt.
A Magyarországon határon átnyúló elektronikuspénz-kibocsátói és pénzforgalmi szolgáltatóként jelen lévő, litvániai székhelyű Revolut Payments UAB egyes szolgáltatásaira vonatkozó, a magyarországi ügyfeleket is érintő díjváltoztatásokat jelentett be idén február végén. Ezek 2021. április 23-tól lépnének hatályba.
Az egyik módosítás szerint az ATM-es tranzakcióknál - az eddigi, százalékos mértékű díjon felül - meghatározott összeget, vagy darabszámot meghaladó készpénzfelvét esetén a jövőben fix összegű minimumdíjat is fizetni kell. Emellett egyesítették az Európai Gazdasági Térségen (EGT) kívüli nemzetközi utalások díjait, amelyeknél korábban eltérő tarifát számítottak a "sima" és SWIFT utalások esetén, és megváltoztattak a nemzetközi átutalások díjszabását célország, illetve devizanem függvényében. A hazai hitelintézeti törvény (Hpt.) ugyanakkor egyértelműen kimondja:
Mindezek miatt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) - azt követően, hogy folyamatos felügyelése során tudomására jutott a díjmódosítási bejelentés - a fogyasztók védelme, az átlátható és stabil pénzügyi rendszer fenntartása érdekében megkereste a Revolut Payments UAB felügyeletét ellátó Litván Nemzeti Bankot, valamint közvetlenül a Revolut Payments UAB-hoz fordult a helyzet rendezésére.
A Revolut Payments UAB üzleti megbízhatósági és fogyasztóvédelmi felügyeletét a Litván Nemzeti Bank látja el. Az MNB-nek ("fogadó országbeli" felügyeletként) korlátozott fogyasztóvédelmi jogosítványai vannak: az ügyfelek érdekét, a közjót sértő ügyben elsődlegesen az anyaországbeli felügyeletnél kezdeményezhet lépést. E jogszabályi keretek közt ugyanakkor az MNB jelenleg, illetve a jövőben is mindenkor fellép, s egyúttal tájékoztatja a nyilvánosságot is a felmerülő kockázat - pl. a hazai ügyfelek számára szokatlan, s eltérő átláthatóságú díjstruktúra - vagy jogsértés gyanúja esetén.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







