15 °C Budapest

Ezzel fizet a vásárló azért, hogy vasárnap is nyitva tartanak a boltok

2019. június 18. 18:28

Tízezer bolt tart nyitva a 130 ezerből vasárnap a bevásárlóközpontokban, ezen felül még további néhány ezer olyan üzlet tart nyitva a hét utolsó napján: benzinkutak, nagyobb szakáruházak, hipermarketek, szupermarketek, diszkontok. A nonstop kisboltokkal, vasárnap is kinyitó idegenforgalmi térségekkel, sétálóutcákkal, pályaudvarok boltjaival, édességboltokkal, virágboltokkal együtt összességében 40-45 ezerre tehető a vasárnap is vásárlókat fogadó boltok száma.

Az viszont nem egyértelmű, hogy egyes boltok a nyereség miatt tartanak nyitva a hét utolsó napján is. Sok bolt a verseny miatt kényszerül kinyitni, miközben nincs is annyi vásárlója, miközben mások munkaerőhiánnyal küzdenek. A kisboltok nagy hátrányban is vannak a nagyokhoz képest: hiába is emelne bért a kisbolt, a hipermarkettel nem tud versenyezni, pedig még a nagy láncok is küzdenek a munkaerőhiánnyal. A kisbolt sokszor nem engedheti meg magának a vasárnapi nyitvatartás sem, mert a munkaerőtöbbletet és a plusz bérkeretet nem tudja kigazdálkodni. 

Ha nagyobb a bérköltség, emelnie kellene az árakat a kisboltnak, pedig árak tekintetében is eleve elmaradásban a nagy láncokhoz képest. Minél magasabb egy boltban a bér, a vasárnapi nyitvatartás költsége is annál magasabb lesz, ami az árakban is természetesen meg fog jelenni. Tehát a vasárnapi vásárlás "kényelmét" a vásárlók ugyanúgy megfizetik. A boltos bérolló 2019 elején 100 ezer forintos nagyságrend környékén mozgott, több viszonylatban is, tehát van boltos, akinek jobban kell kapaszkodnia vasárnap is. 

A vasárnapi nyitva tartás több eladót igényel, és ráadásul kötelező az 50 százalékos vasárnapi pótlék is. Az átlagot tekintve a vasárnapi pótlék mértéke egy vasárnapra számítva a 2016-os 3800 forintról 2019-ben 5600 forintra nőtt. Például egy nagyobb lánc esetében 7-8 ezer forint között lehet, vagy egy minimálbéres kisboltosnál 3500 forint, egy szakmai bérminimumos eladónál pedig 4600 forint kerekítve. A vasárnapi pótlék pedig 2016-hoz képest a keresetekkel együtt közel másfélszeresére ugrott 2016-2019 között:

NEKED AJÁNLJUK
Drágult a tojás

A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...

NAPTÁR
Tovább
2026. április 29. szerda
Péter
18. hét
Április 29.
Zajvédelmi világnap
Április 29.
A tánc világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 29. 17:28
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom