Az online élelmiszer-vásárlás egyre népszerűbb a magyarok körében, és már nem csupán néhány gyorsan beszerezhető termék rendeléséről szól.
Sokan hagyták az utolsó pillanatra a bevásárlást. A budapesti áruházakban kígyóznak a sorok, sok minden el is fogyott. Az egyik Tesco áruházban szombaton délelőtt például már nem lehetett habtejszínt és burgonyát kapni, legalábbis olyat, amit mi kerestünk, mert édesburgonya és lilaburgonya volt még, igaz, az sem sok. A fóti Auchanban pénteken este nagyjából fél órát kellett számolni a sorbanállásra, és az akciós hal, a csirke far-hát vagy a sertéshús mind hiánycikk.
Aki az utolsó pillanatra hagyta a karácsonyi nagybevásárlást, ajándék beszerzést, az rosszul járt: kígyózó sorok, ideges emberek mindenütt. Pénteken este kollégánk az Árkádban járt, elmondása szerint a parkolás is nagyjából fél órát vett igénybe. A Libriben és a Media Marktban hatalmas sorok fogadták.

Aki a Media Marktba ment, szintén sokat várt a kasszánál.

Másik kollégánk a fóti Auchanban intézte a bevásárlást. Aki abban az áruházban szerette volna beszerezni az ünnepi menühöz a húst, vagy az akciós halra fájt a foga, az már elkésett: kongtak az ürességtől a hűtőládák.


Kollégánk jó fél órát állt sorban, a pénztár előtt.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Szombat délelőtt a Camponában lévő Tescóban nem volt különösebb tömeg és a pénztáraknál sem kellett sokat várni, azonban a vásárlók nem mindent kaptak meg, amit vásárolni szerettek volna. Kollégánk például nem kapott már habtejszínt (csak növényi zsírtartalmú készítmények maradtak), és burgonyát sem tudott venni, ugyanis édesburgonyán és lila burgonyán kívül semmi sem volt.

Az akciós termékekből is kifogytak, a tejföl mellett ananász sem maradt. Vagyis, de, egy még volt.

-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







