19 °C Budapest

Ezt a levelet mindenképp nyisd meg: elveszhetnek a befizetett számláid

2017. november 4. 10:00

Hol van még az év vége? Gondolhatnánk magunkban, de a Díjnet nem így van vele. Olvasónk kapott egy levelet, hogy fizesse be a 2018-as SzámlaPlusz szolgáltatás díját, a Pénzcentrum arra volt kíváncsi, hogy hányan járhattak hasonlóképpen.

A Díjnet számtalan szolgáltatóval van kapcsolatban és online számlabefizetési-szolgáltatást nyújt ügyfelei részére. A befizetett számlákat alapból azonban csak 18 hónapig őrzi meg, így egy ezen az időszakon túl bekövetkező jogvita esetén csak bankszámlánkkal tudjuk igazolni, hogy a díjat befizettük, de magát a részletes számlát már nem tudjuk elérni a cég rendszerében. Erre a problémára nyújt megoldást a SzámlaPlusz szolgáltatásuk, amely tárhelyükön elérhetővé teszi a 18 hónapnál régebbi számlákat is. Ennek azonban külön díja van, mely évente 991 forint.

Megkerestük a Díjnetet azzal kapcsolatban, hogy hány ügyfelük veszi igénybe a szolgáltatást, tájékoztatásuk szerint 2017-ben több mint húszezren tették ezt. Fontos kiemelni, hogy a díjat minden évben meg kell fizetni, és az az összes 18 hónapnál régebbi számlánkra vonatkozik, nem arról van tehát szó, hogy 991 forintért határozatlan időtartamra őrizné meg a Díjnet egy adott évben befizetett számláinkat. 

Ha valaki mégsem szeretné ezt a szolgáltatást igénybe venni, akkor lehetősége van a számlákat egyenként lementegetni PDF- és XML-formátumban is, és felmentetni olyan ingyenesen elérhető felületekre, mint például a Google Drive, a Microsoft OneDrive vagy a DropBox. Ezek szintén felhőalapú rendszerek, így a jelszavunk ismeretében bárhonnan elérhetőek.

A Díjnet honlapján található tájékoztató szerint, ha valaki nem igényli a szolgáltatást, akkor legkésőbb 2018. március 31-ig a társaság törli a 2016. június 30. előtti számlákat.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem