Megrohamozták a magyarországi boltokat a szlovákiai vásárlók; a bevásárlóturizmus soha nem látott méreteket öltött, mert a forint/euró árfolyam történelmi csúcson volt, egy euróért akár 320 forintot is fizettek - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap hétfőn.
Az újság szerint ilyen árfolyam mellett Magyarországon az élelmiszer átlagban 40 százalékkal olcsóbb, a ruhák sok helyütt feleannyiba kerülnek, mint Szlovákiában. A gyenge forint miatt a hétvégén még azok is inkább Magyarországon végezték el a nagybevásárlást, akik a korábbi árfolyam-ingadozások idején otthon maradtak. Mindezt legjobban a komáromi helyzet szemlélteti, ahol az Erzsébet-szigeti lehajtóig állt a Magyarországra tartó kocsisor - ilyen az utóbbi időben nemigen fordult elő.
A dél-komáromi Tesco áruház parkolójában álló gépkocsik kétharmada szlovák rendszámú volt. Sokan tartottak a kezükben hosszú bevásárlólistát és zsebszámológépet. "Nagyon megéri most ide jönni vásárolni, bár azt is észrevettem, hogy az áfa emelkedése már megmutatkozik egyes termékek árában. Igaz, még így is jobban járok, mint ha odahaza vásárolnék be" - mondta a lapnak egy középkorú férfi.
Az outletben több üzletben is úgy nyilatkoztak, 10-ből 9 vásárló Szlovákiából érkezik, egyértelműen a (számukra) rendkívül alacsony árak miatt. A boltosok szerint sokan már nem személyautóval, hanem szervezetten, busszal érkeznek.
A gyenge forinton kívül a karácsony utáni leárazás is vonzóvá teszi a magyarországi vásárlást, hiszen egyes ruhaneműkre 50-70 százalék kedvezményt adnak, az áfa-emelés kompenzálására pedig 25-30 százalékkal olcsóbban kínálnak számtalan élelmiszert a nagyáruházak.
A dél-komáromi ruhaboltokban ugyanakkor nemigen tapasztalják, hogy növekedett volna a forgalmuk a forint mélyrepülésének köszönhetően. Egy győri butik eladója is arra panaszkodott, hogy forgalmuk a kedvező árak ellenére rossz. "A szlovákiai vásárlók szinte kivétel nélkül a nagyáruházakba mennek, így mi a kisebb boltokban nagyon rossz helyzetben vagyunk" - mondta a kereskedő.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Hospodárské Noviny című gazdasági napilap szerint viszont a dél-szlovákiai élelmiszerboltok arra panaszkodnak, hogy a magyarországi bevásárlóturizmus miatt forgalmuk 25-40 százalékkal is visszaesett.
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






