Az USA-ban található Los Alamos-i tudósok, akik a világ első atombombáját gyártották most azt ígérik, öt éven belül olyan mini atomerőműveket lehet majd beszerezni, melyek akár 20 ezer otthont is elláthatnak energiával.
Ezek az atomreaktorok akkorák, mint egy kis kerti szerszámoskamra, és teherautóval is biztonságban szállíthatók.
Az Egyesült Államok kormánya egy mexikói székhelyű cégnek, a Hyperion-nak adta el a technológiai licencet, amely múlt héten úgy nyilatkozott, hogy már rendelést is kaptak, és reményeik szerint öt éven belül akár a tömeggyártás is megkezdődhet.
A Hyperion célja az, hogy a világon bárhol elő lehessen állítani villamos energiát akár 10 cent, vagyis 21 forintos wattonkénti áron.
A berendezés ára hozzávetőleg 25 millió dollár, vagyis 5,3 milliárd forint körüli lesz, ezzel azonban 10 ezer háztartás energiaigénye fedezhető, ami tehát háztartásonként 2 500 dollárt (531 ezer forint) jelent.
A cég tervei között három gyáregység felállítása szerepel, melyek 4000 ezer reaktort lennének képesek előállítani 2013-2023 között. A mostani kapacitások 100 egység legyártására elegendők.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az első valódi megrendelést egy cseh vállalattól érkezett, azóta viszont már 6 éves várólista alakult ki a terméket megrendelők körében.
A berendezést egy teherautó szállítja ki a megrendelőhöz, amit aztán a föld alatt helyeznek el. Újratöltésére 7-10 évente lenne szükség.
Nagyon fájni fog, ha egyszer ki kell józanodni az árrésstopból: érik a katasztrófa a hazai boltokban
Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








