2008. június 3-án 11:00 órai kezdettel nyilvános árverésére kerül sor a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban (1014 Budapest I. Kapisztrán tér 2-4.), ahol a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. kisebbségi társasági részesedések ad el. A magyarországi privatizáció történetében először kerül sor ilyen nagy számban állami tulajdonú társasági részesedések árverés útján történő értékesítésére. A legalacsonyabb kikiáltási ár 1000,- Forint, legmagasabb kikiáltási ár 136 millió Forint.
Az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény szerint az állami vagyon versenyeztetéssel nyilvános, vagy zártkörű pályázat útján, illetve nyilvános árverésen, kivételesen pedig versenyeztetés nélkül értékesíthető.
Az MNV Zrt. törvényben foglalt kötelezettségének eleget téve indítja meg az állami tulajdonban lévő kisebbségi társasági részesedések értékesítésére irányuló eljárást, mely többek között az alábbi gazdasági társaságok, állami tulajdonban lévő társasági részesedései (üzletrészei) árverés útján történő értékesítését célozza:
- AES-Tisza Erőmű Kft.,
- Budapesti Erőmű Zrt.,
- Dél-magyarországi Áramszolgáltató Zrt.,
- Dunamenti Erőmű Zrt.,
- ÉGÁZ-DÉGÁZ Gázszolgáltató Zrt.,
- E-ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató Zrt.,
- E-ON Dél-dunántúli Gázszolgáltató Zrt.,
- E-ON Észak-dunántúli Áramszolgáltató Zrt.,
- E-ON Tiszántúli Áramszolgáltató Zrt.,
- HERZ Szalámigyár Zrt.,
- Hungaropharma Gyógyszerkereskedelmi Zrt.,
- Kalocsai Fűszerpaprika Zrt.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Társaságok értékesítésre meghirdetett üzletrészei Társaságonként kerülnek kikiáltásra, külön-külön árverési tételként. Az árverési hirdetmény az MNV Zrt. honlapján megtekinthető, a Pályázatok címszó alatt: http://www.mnvzrt.hu/Palyazatok/Palyazatok.htm .
Különleges termékek érkeznek a Lidl, Tesco, Penny áruházaiba: ilyen akció csak egyszer van egy évben
Alig pár hét, és itt a sulikezdés. Ezt a boltok is tudják, úgyhogy nagyüzemben tolják az iskolakezdési akciókat.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







