Egy gyanútlan ljubljanai hölgy csak otthon vette észre, hogy a karácsonyi asztalra szánt magyar savanyú uborkák között mi van még a befőttesüvegben. Azonnal fényképeket készített róla, majd e-mailben értesítette az esetről a 24ur.com internetes újságot, amely közölte a képet - írja a Népszabadság.
A magyar egérlábakról január elején a legtöbb szlovén újság hírt adott. A Mercator azonnal bocsánatot kért a felháborodott vásárlótól, bár a legnagyobb szlovén élelmiszer-forgalmazó vállalat az első körben még az sem zárta ki, hogy netán valamiféle provokációról van szó. Az egeres üveg azonban felbontatlanul előkerült. A hatósági vizsgálatok pedig azt állapították meg, hogy tényleg egér maradványai úsznak az uborkák között. Az Egészségvédelmi Intézet szerint a konzerváló hőkezelés miatt fertőzéstől nem kell tartani. Mindezt hétköznapi esetnek tartja az intézet, időnként ugyanis előfordul, hogy az uborkákat szállító futószalagra feljut például egy egér. Az ilyen "baleset" szinte kikerülhetetlen, szigorúbb minőségellenőrzéssel is csak az esetek egy része szűrhető ki. Mivel az inkriminált állatnak csak a lábai kerültek elő, egyéb testrészeit további üvegekben kell megkeresni - mondta a szlovén Egészségvédelmi Intézet munkatársa.
A Mercator azonnal levette a polcairól a magyar üvegeket, és megkezdte azok átvizsgálását. Az egérlábak mellé további bizonyítékokat is próbálnak gyűjteni, mert perre készülnek a magyar szállító, Horker Kft. ellen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







