9 °C Budapest

Miért büntethetnek a közterületesek?

Pénzcentrum
2008. január 4. 08:30 1 perc

Januártól a korábbinál nagyobb összegű helyszíni bírságot szabhatnak ki a szabálytalankodó autósokra a közterület-felügyelők, akik egyúttal az eddigi kettő helyett öt esetben róhatnak ki közlekedési büntetőpontokat is - írja a Népszabadság.

A jogszabályi változások alapján a korábbi 10 ezer forint helyett akár 20 ezer forintos helyszíni bírságot szabhatnak ki.

Ezt a pénzt az eddigiekhez hasonlóan csekken fizethetik be az autósok. Ha pedig valaki e büntetés ellen panasszal él, a rendőrség jár majd el szabálysértési hatóságként véglegesen az ügyben.

Ezután 2-2 büntetőpontot kaphatnak aok, akik megszegik a jelzőtáblák utasításait, vagy útkereszteződésben, illetve attól öt méteren belül állnak meg. Három esetben pedig 4-4 büntetőpontot szabhatnak ki. Ezt azok kaphatják, akik vasúti átjáróban vagy az előtt, a gyalogos-átkelőhelyen vagy előtte, valamint kerékpársávon, útkanyarulatban állnak meg. Ráadásul ezután az adóhivatal adók módjára hajtja majd be a helyszíni bírságot.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?