16 °C Budapest

Letartóztatták a bankvezért

Pénzcentrum
2007. március 30. 05:30

Letartóztatták az orosz NEP Bank korábbi vezetőjét, Boris Sokalsky-t, miután 2,4 milliárd dolláros csalási ügybe keveredett.

Az orosz belügyminisztérium közleménye szerint a bank egykori első emberének illegális banki tevékenységek folytatása miatt kell felelnie, a rendőrségi nyomozás szerint ugyanis a vezető kollégáiból és ismerőseiből olyan bűnbandát szervezett, mely törvénytelen banki tranzakciókat hajtott végre.

A NEP Bank hatósági engedélyét 2005 szeptemberében vonták be, miután a pénzintézet nem tudott megfelelni a betétbiztosítási szabályozásnak, ezért elvesztette betétgyűjtési jogát.

Oroszországban nem ritka, hogy pénzmosás nyomaira bukkan a rendőrség, a jelenlegi esetet csupán nagyságrendje miatt kapta fel a média.

Mint ismeretes az 1998-as összeomlás óta, melynek során több tucat bank ment tönkre, az orosz bankrendszer jelentős stabilizáción ment keresztül. A szabályozó testületek azóta is igyekeznek visszaszorítani a kétes körök pénzmosási tevékenységét.

Drágult a tojás

A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...

Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?