Házasság nélkül is viszik a vagyont? Mi az igazság?

Az első és talán legjelentősebb újítás a lakáshasználati jog bevezetése. A tervezet két esetet szabályoz: a nem tulajdonos élettárs lakáshoz való jogait a kapcsolat megszűnésekor, illetve a lakástulajdonos élettárs halálakor. A jogalkotó mélyen belenyúl a tulajdonosi viszonyokba, de egyben egy kis ellensúlyt is képez: a lakáshasználatot nem automatikusan adja, hanem bizonyos idő elteltével:

Az új szabályok szerint majd csak 10 évi együttélés után jogosult az élettárs erre a jogra, gyermek születése esetén viszont már egy év is elegendő. A bíróságok pedig mérlegelhetnek: 1 év alá soha nem mehetnek, viszont 10 évhez közeli időtartam esetén rászorultságtól függően hamarabbi elhalálozás esetén is megadhatják a lakáshasználatot a túlélő félnek.

Az első esetben egyébként úgy szól a fáma, hogy a kapcsolat megszűnésekor a nem tulajdonos, rászoruló élettársnak biztosítani kell a közösen lakott lakás használatát továbbra is, kvázi bérlői státuszban. A második esetben pedig az örökösökkel szemben illetné meg védelem a túlélő élettársat, aki - mivel nem házastárs, és így nem rokon, tehát nincsen sem törvényes öröklési, sem haszonélvezeti joga - vagy ebben az esetben is bérlőként, vagy egy másik lehetséges verzió szerint ingyenesen, élethosszig tartó időtartamra lakhatna benn a lakásban. Ezekkel az újításokkal a kiszolgáltatott, rászorult felet kívánja a jogalkotó segíteni, aki esetleg azért nem rendelkezik tulajdonnal, mert a háztartás vezetése, vagy a közös gyermek miatt adta fel munkáját...

A második újítás, ami általában szintén nagy felháborodást vált ki, az élettársak tartásának bevezetése ugyancsak a kapcsolat megszűnése esetére. Ennek a szabályozása teljes mértékben megegyezik a házastársi tartással: ugyanazokat a szempontokat (a rászorultságot) veszik figyelembe a megítéléskor, és itt is állhat fenn érdemtelenség. Ezenkívül nem köteles tartást fizetni az, aki ezzel a saját megélhetését, gyermeke eltartását veszélyeztetné.

A harmadik kardinális kérdés az életközösség alatt szerzett vagyon sorsa. A tévhittel ellentétben az új tervezet szerint is megmaradnak az élettársak ún. "önálló vagyonszerzőknek". Ez azt jelenti, hogy a vagyont a felek külön-külön, saját névre szerzik meg. Csak a kapcsolat megszűnésekor vizsgálhatja és oszthatja meg a bíróság a vagyonszaporulatot, méghozzá a szerzésben való közreműködés arányában. Ez a szabály tehát nem változott, nincs fele-fele arányú közös tulajdon, a rémhírek hamisak.

Talán mindez csak két gyakorlati megjegyzéssel egészíthető ki: egyrészről a jövedelmeket (munka, "családi vállalkozásban", háztartásban, gyermeknevelésben való közreműködés) fogják figyelembe venni, és arányosanosztják szét az együttélés alatt szerzett vagyontárgyakat. Másrészről pedig igyekszenek a felek által kötött vagyonjogi szerződést előtérbe helyezni és szorgalmazni, ezzel is biztosítva a kötöttségektől való szabadulást. Ebben a felek akárhogy rendelkezhetnek, amíg az nem jó erkölcsbe ütköző, vagy jogszabálysértő (de a Ptk-val lehet ellentétes).

Összességében tehát elmondható, hogy közelítik ugyan az élettársi kapcsolatot a házassághoz, hasonló jogintézmények (élethosszig tartó lakáshasználat, élettársi tartás) bevezetésével, amelyek első látásra talán rémisztően hatnak. Mégis úgy látjuk, hogy még mindig találhatók olyan kiskapuk, amelyekkel valamennyire lazítani lehet a kötöttségeken.

Az új szabályozás elsődleges szempontjának a rászoruló élettárs védelmét tekinti a Legfelsőbb Bíróság hivatalos álláspontja szerint is. Nem az indokolatlan szigorítás a cél, hanem a jogalkotók igyekeznek megtalálni azt a kényes egyensúlyi pontot, ahol a fentebb vázolt hátrányokat már ki tudják küszöbölni, de mégsem szorítják az élettársakat túl szigorú keretek közé.