7 °C Budapest

Sima ügy lehet az energiapiaci nyitás: nem várható jelentős árváltozás

Pénzcentrum
2007. március 28. 11:00

A villamosenegia- és a gázpiac liberalizációja várhatóan nem fogja jelentősen befolyásolni az sem Európai Unióban, sem a hazánk területén jellemző fogyasztói árakat. Az árváltozás elmaradásának okát a bizottság szakértői a verseny éleződésének elmaradásában látják - írja a Magyar Hírlap.

A nyári piacnyitásra vonatkozó terveket már a tavalyi évben elkészítette a Magyar Energiahivatal (MEH), az új villamosenergia-piac modell szerint teljes mértékig megszűnne a jelenlegi rendszer, helyette pedig a nyártól kezdve az összes fogyasztó szabadon szerezhetné be az energiát.

A választás azonban nem kötelező érvényű, azok számára, akik nem akarnak szolgáltatót választani, az úgynevezett egyetemes villamosenergia-szolgáltató adja majd az energiát, amelynek csődje esetén a végső menedékes szolgáltató látja majd el a lakosságot.

A veszélyeztetett fogyasztókat azonban mindenképpen el kell látni, s várhatóan megszületik majd az új támogatási rendszer is, amely a tervek szerint három forrásból "táplálkozik" majd. Az három pilléres rendszer első részében az egyetemes szolgáltatók és az érintett kereskedők támogatása egy az összes fogyasztóra kivetített szociális támogatási díjjal lenne biztosítva, a másodsorban állami adó formájában is megvalósítható a támogatás, amely kevésbé torzítja a versenyt. A harmadik elemet pedig egy az Egyetemes Elektronikus Hírközlési Kassza mintájára létrehozott szolgáltatási alap jelentené.

Drágult a tojás

A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...

NAPTÁR
Tovább
2026. április 27. hétfő
Zita
18. hét
Április 27.
Morse nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?