Olyan mértékben növekszik az internetes csalások volumene világszerte, hogy az elkövetők által leginkább kedvelt országokban a rendőrségnek egyszerűen nincs elég kapacitása kivizsgálni a bejelentéseket.
Nagy-Britanniában a helyzet odáig fajult, hogy egyes régiókban a rendőrség igen magas összeghatárhoz kötötte a vizsgálat elindítását, a legtöbb helyen ugyanis nem is foglalkoznak azokkal, akik kára nem éri el az ezer fontot (csaknem 400 ezer forintot).
A kialakult szituációra a világ vezető aukciós portálja, az eBay világított rá, mivel rengeteg ügyfele panaszkodott, hogy 500 font értékű laptoppal és hasonló árukkal verték át őket, a rendőrség pedig egyszerűen semmit nem hajlandó tenni az ügyükben. Az eBay szóvivője szerint az ügyfelek bizalmát aláássa a rendőrség viselkedése, melyet teljességgel elfogadhatatlannak tartanak.
Valójában a szigetországban sem létezik semmiféle központi írásos dokumentum arról, hogy milyen összegű bejelentéseket kell kivizsgálni, a konkrét küszöbről a területileg illetékes rendőri képviselők határoztak.
-
Letarolták az európai kiskereskedelmet: már minden második megvásárolt termék ebbe a kategóriába tartozik
A saját márkás termékek népszerűsége töretlen.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







