Nemsokára Európában a PS3 - kellemetlen meglepetés vár a vásárlókra?

Pénzcentrum
2007. március 1. 16:00

Márciusban várhatóan már Európában is kapható lesz a Sony régi-új üdvöskéje a PlayStation3. A digitális eszköz azonban nem teljes valójában érkezik meg majd kontinensünk boltjaiba, az amerikai és japán vásárlóknak eladott PS3-mal szemben, az európai változatból kihagyják majd azt a motort, amely a PS2-re készített játékok lejátszhatóságát biztosítja.

A PlayStation3 európai változatánál ugyanis a Sony szoftveres úton szeretné biztosítani a régi szoftverek kompatibilitását. A folyamat így persze hosszabb, mint a chipes megoldás esetében, a Sony nyilatkozata szerint azonban ez a megoldás jelentősen csökkentheti a PS3 gyártási költségeit.

A frissítések a PlayStation Network-ön keresztül lesznek elérhetőek, és a vállalat szakértője szerint várhatóan körülbelül 1000 program futtatását tudják majd ilyen módon biztosítani. A módszer hátrányát az jelenti az folyamat időigényességén kívül az jelenti, hogy a frissítések eléréséhez Internetkapcsolatra van szükség.

A Sonyt már korábban is rengeteg vád érte a március 23-án piacra kerülő PlayStation3 inkompatibilitásával és rendkívül magas árával kapcsolatban, a gyártók ennek ellenére bizakodnak a termék európai piacokon való sikerességében.

Drágult a tojás

A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...

NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 30. 21:00
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem