Az előzetes várakozásokkal ellentétben a mentesség élvező páciensek után az állam nem téríti meg majd a háziorvosoknak a teljes vizitdíj összegét, azok csupán résztérítésre válnak jogosulttá - írja a Magyar Nemzet.
A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke, Huszár András saját praxisát alapul véve kiszámolta, hogy az Egészségügyi Minisztérium tervezet által az orvosok számára biztosított résztérítés számára 36 ezer forint plusz bevételt jelent, ami 120 gyermek ellátását jelenti. Ezzel szemben Huszár András legalább 400-500 gyermeket kezel havonta.
A gyermekorvosokat különösen érzékenyen érinti az intézkedés, mivel ők egyetlen vizitdíjat fizető pácienssel sem rendelkeznek. A Magyar Orvosi Kamara Háziorvosi Szekciójának elnökét, Kertai Aurél elmondta: a kompenzációt a zárt orvosi kasszából utalnák, vagyis amit az egyik praxisnak odaadnak, azt a másiktól vennék el.
A szaktárca szerint azonban a kompenzáció financiális vonatkozásairól és technikai kivitelezéséről még nem született meg a döntés.
Hatalmas változás élesedik a hazai webshopokban: teljesen átalakul az online vásárlás Magyarországon
Az év első felében több olyan változás is hatályba lépett, amelyek a kis- és középvállalkozásokat bevonták a fogyasztó kategóriájába.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







