Különlegességek külföldről - megéri volán mögé ülni

Pénzcentrum
2006. december 20. 11:00

Míg Ausztriába a hazainál jobb minőségi kínálatért és a nagyobb választékért, Szlovákia pedig az olcsóbb sörért és az élelmiszerért érdemes vásárolni indulni, addig Románia irányából ellentétes, hazánkba irányuló forgalom tapasztalható - írja a Magyar Nemzet.

Tankolni azonban már egyik irányba sem érdemes elindulni, sem a szlovák, sem a román benzinárak nem mutatnak már akkora eltérést a hazaitól, hogy a megvételükért megteendő kilométereket érdemes legyen a volán mögött tölteni, a északi szomszédunknál már csupán 7, míg Romániában 30 euró centtel juthatunk kedvezményesebben üzemanyaghoz.

Szlovákiába főleg élelmiszerért érdemes elindulni, az árak olyannyira versenyképesek a magyar kereskedelmi láncok ajánlataival szemben, hogy a határmentén élők szinte minden héten a határon túl intézik a heti bevásárlást. Ruhaneműben már nem mindig tudnak jobbat nyújtani a szlovák kereskedők, cipő ügyben azonban már megérheti körülnézni odakint, körülbelül 700-800 koronáért (5-6 ezer forintért) már egy jó minőségű párral lehetünk gazdagabbak.

Az ausztriai illetve bécsi kirándulások látványosan megszaporodtak az ünnepek közeledtével, ami nagy mértékben köszönhető annak, hogy nyugati szomszédunk kereskedői odafigyelnek arra, hogy az általuk kínált árakért érdemes legyen kocsiba ülni, legalábbis, ami az akciós termékeket illeti. Ezek általában az eredeti bolti árnál 30-70 százalékkal kedvezményesebben kaphatók meg a város- és határszélen elhelyezkedő nagyterületű outletekben.

A január elsejével csatlakozó Románia esetében azonban ellentétes irányú forgalom tapasztalható, a románokat azonban nem csupán az elektronikai cikkek és ruhaneműk nagyobb választéka vonzza, azokat hazánkban az otthoninál jóval kedvezőbb áron vásárolhatják meg. Ám a forgalom nem teljesen egyirányú, Erdélybe is érdemes olyan különlegességekért kilátogatni, mint a bio erdei gomba, vagy a juhászok által készített orda vagy sajt, amelyet a magyar biopiacokon érvényes áraknál jóval olcsóbban lehet kintről beszerezni.

Súlyos: az 1-3 éves gyerekek negyedének vannak félelmei különböző ételektől

Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.

Megdőlt a 120 milliós közösségi finanszírozási rekord – itt az EU-s pénzek utódja? (x)

Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.

Balogh Petya: Önmagunkkal versenyzünk, és van hova fejlődni (x)

Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.

Szemet vetett erre a szektorra Balogh Petya: 50 ezerért még te is a cégtársa lehetsz

A 120 fős tulajdonosi közösség mellé most Balogh Petya cége is beszállt a Brancs közösségi finanszírozási platformba.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. június 2. péntek
Kármen, Anita
22. hét
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Portfolio Balaton Business Forum 2023
Együtt a régió szereplői
EZT OLVASTAD MÁR?