A következőkben egy Olvasónk némileg moderált levelét tesszük közzé, melynek tanulsága sokak számára hasznos lehet.
"A hétvégén történt, hogy ketten szerettünk volna lemenni Budapestről Velencefürdőre vonattal, a jegyeket pedig szombat reggel megváltottuk. A későbbiek szempontjából fontos, hogy 2 retúr diákjegyet vettünk, melyek egyenként 280 Ft-ba kerültek. (A történetben nem az összeg nagyságrendje, sokkal inkább az eljárás "kifogásolható volta" fogott meg...)
Úgy alakult, hogy közbejött valami, ezért nem tudtunk elutazni, ezért még aznap (tehát a jegyek érvényességi idején belül!) visszamentünk a Déli pályaudvarra, hogy visszaváltsuk a jegyeket, amire tudtommal lehetőségünk van."
A MÁV üzletszabályzata is alátámasztja Olvasónk információit: "Ha az utas menetjegyét utazásra nem használta fel, annak érvénytartamán belül a kiindulási állomáson a fizetett menetdíj visszatérítését kérheti.
(...)
Nem kell igazoltatni a menetjegy (menetjegyfüzet, menetjegyszelvény) fel nem használását, ha a visszatérítési igényt a fel nem használt menetjegy érvénytartamán belül a jegyen feltüntetett kiindulási állomáson, nyújtják be, és a menetjeggyel utazás egyáltalában nem történt."
"Nem mondom, hogy a pénztárnál meglepetés ért, ugyanis sok jóra nem számítottam, de ami történt, az túlmegy minden határon! Az ügyintéző hölgy addig számolgatott mindenféle kezelési költségekkel, míg ki nem hozta, hogy még nekem kell fizetni (!) ha vissza akarom váltani a jegyeket!"
Ebben az esetben a MÁV üzletszabályzatából a következő pont lehet az irányadó: "Az 50 km és annál kisebb távolságra váltott menetjegyek érvénytartamon belüli visszaváltásakor a vasút egy összegű, 200 Ft-os kezelési költséget számít fel."
Mindezek alapján a pénztáros kisasszonynak erősen kellett matekoznia, hogy kiszámolja a lehetetlent, ha ugyanis a kezelési költséget jegyenként számolják fel, akkor is 160 Ft-os pluszban jött volna ki Olvasónk, de jelen esetben nem is a pénz lett volna a fontos, hanem az erkölcsi diadal...
Más a helyzet persze, ha egy retúrjegyre 2x200 Ft a kezelési költség, ennek felszámítása azonban kicsit merész, persze ettől még lehetséges... (A MÁV telefonos ügyintézője sem tudta megválaszolni ezt a nehéz kérdést, erre ugyanis elmondása szerint "az üzletszabályzat nem tér ki".)
A fenti példából és abból kiindulva, hogy a MÁV tájékoztatása szerint 2005-ben az utasok csupán 18.7%-a váltott teljes árú menetjegyet, nem sok embernek van esélye hasonló helyzetben visszakapni pénzéből valamit is.
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
FRISS HÍREK
Több friss hír
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
2026. szeptember 27.
2026. szeptember 26.
2026. szeptember 26.
2026. szeptember 26.
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
39. hét
Szeptember 27.
A siketek világnapja
Szeptember 27.
Tengerészeti világnap
Szeptember 27.
A fehér kendő napja
Szeptember 27.
A szív világnapja
Szeptember 27.
A Szentírás vasárnapja
Szeptember 27.
Idegenforgalmi világnap
Szeptember 27.
A Google születésnapja
Ajánlatunk
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.
Vásárlás legolvasottabb
4
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. szeptember 27. 05:34

Pénzcentrum | 2026. szeptember 27. 04:04

Agrárszektor | 2026. szeptember 26. 20:13



