7 °C Budapest

Ukránokkal vadászik a GVH

Pénzcentrum
2006. január 27. 14:14 1 perc

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2006. január 27-én együttműködési megállapodást írt alá az ukrán versenyhatósággal, kitágítva az 1993 óta meglévő együttműködési lehetőségeket.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2006. január 27-én együttműködési megállapodást írt alá az ukrán versenyhatósággal, kitágítva az 1993 óta meglévő együttműködési lehetőségeket.

 

Az együttműködési megállapodás újdonsága, hogy lehetőséget teremt az egyedi ügyekben való együttműködésre. Az együttműködés kiterjed a másik állam piacait is érintő versenyjogi jogsértésekről való tájékoztatásra, ügyekhez kapcsolódó információk és bizonyítékok cseréjére, konzultációs lehetőségekre. A megállapodás alapján a két hatóság eljárási segítségnyújtással is hozzájárulhat a másik szerv által vizsgált magatartás kivizsgálásához.

 

Az együttműködés kereteinek elmélyítését szükségessé tette a versenyjogi jogsértések nemzetközi jellegének erősödése és a hatékonyabb felderítés iránti igény. A Gazdasági Versenyhivatal az Európai Versenyügyi Hálózat, azaz az uniós tagállamok versenyhatóságai és az Európai Bizottság által alkotott együttműködési hálózat részeseként képes az unión belüli, több tagállamra kiterjedő jogsértések hatékony felderítésére, illetve az ilyen jogsértések felderítéséhez való hozzájárulásra. Ezen együttműködés uniós kereteken kívülre való kiterjesztését jelenti a mostani, Ukrajnával, valamint a tavaly év végén a román hatósággal megkötött együttműködési megállapodás.

 

A megállapodást ukrán részről Jurij Kravcsenkó első elnökhelyettes, a GVH részéről pedig Nagy Zoltán elnök írta alá.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 2. 16:32