Az ágazat vezető vállalkozásai két oldalról is nyomás alatt állnak: egyrészt csökkent a megrendelésszám, másrészt két kormányzati adó is terheli őket.
Az alábbiakban a TEBÉSZ Zalakerámiának címzett nyílt levelét tesszük közzé változatlan formátumban.
Tárgy: Hová tűnt a kiszorított kisbefektetők részvényeinek ellenértéke?
T. Igazgatóság!
Felháborodva állapította meg a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége /TEBÉSZ/, hogy immár 3 hónapja nem érkezik meg számlájára azon Zalakerámia Rt. részvény ellenértéke, melyet a Kibocsátó 2005. augusztus 8-ai értéknappal érvénytelenített. A TEBÉSZ információi szerint ráadásul ez nem egyedi eset, hiszen még senki sem kapta meg pénzét azon volt részvényesek közül, akik az összesen 270.434 db érvénytelenített részvényt korábban birtokolták.
A TEBÉSZ álláspontja szerint ez az eset, a Heineken törvénysértő befolyásszerzése és felvásárlási eljárása, valamint a törvény szövegét egy elfogult választottbírósággal átértelmeztető E.ON kiszorítási aktusa után is kiemelt figyelmet érdemel, mivel a magyar tőkepiacon arra még nem volt példa, hogy a kisrészvényesek egyáltalán ne kapjanak pénzt volt részvényeik után. A Zalakerámia Rt. esetében viszont pont ez történik.
A TEBÉSZ birtokában lévő dokumentumok ugyanis egyértelműen bizonyítják, hogy a Zalakerámia Rt. érvénytelenített részvényei helyett kibocsátott új részvények már augusztus 8-án a Lasselsberger Ceramics Kft. /LC Kft./ tulajdonában kerültek. Tehát, vagy úgy kapott meg több mint 1 milliárd forint értékű részvényt, hogy azokért nem kellett fizetnie, vagy ez a pénz azóta a Zalakerámia Rt. számláján pihen, és ott kamatozik. A TEBÉSZ egyik esetet sem tartja törvényesnek.
(A TEBÉSZ a részvények értékét a Gt. által előírt vagyonhányad értéken, vagyis az utolsó konszolidált éves jelentésben szereplő adatokból számolta ki.)
A Zalakerámia Rt. Igazgatóságának a Magyar Tőkepiacban, szeptember 28-án megjelentetett közleménye szerint, az érvénytelenített részvények helyett kibocsátott új részvények „értékesítésére egyenlőre nem került sor”. E kijelentésnek azonban határozottan ellentmondani látszanak a tények, vagyis azok a dokumentumok, melyeket maga a Zalakerámia Rt. Igazgatóság adott be a Zala Megyei Cégbíróságra.
A Zala Megyei Cégbíróságon fellelhető igazgatósági határozatok és egyéb cégiratok egyértelműen azt mutatják, hogy a Zalakerámia Rt. Igazgatósága az érvénytelenné vált részvények helyett kibocsátott új részvényeket a kibocsátás napján azonnal, azaz már augusztus 8-án átadta a Lasselsberger Ceramics Kft. /LC Kft./ tulajdonába. A 3/2005.08.08. számú igazgatósági határozat ugyanis felhatalmazta Márton Péter vezérigazgatót, hogy a cég vagyonhányada alapján 3.982 forintot érő részvényekre valós értékük alig 25%-án, mindössze 1.000 forinton kössön „adásvételi szerződést” az Igazgatóság egyik tagjának résztulajdonában álló LC Kft-vel. A következő, vagyis 4. sorszámú határozat pedig már be is jegyezi az LC Kft-t e részvények vonatkozásában a részvénykönyvbe. Továbbá, ugyanezen a napon, azaz augusztus 8-án, az LC Kft., mint a Zalakerámia Rt. immár 100%-os tulajdonosa, több részvényesi határozatot is hoz.
Az újonnan kibocsátott részvények azonnali átadását bizonyítja továbbá a Zala Megyei Cégbírósághoz 1 nappal később, azaz 2005. augusztus 09-én benyújtott módosított Alapító Okirat is, melyből egyértelműen kiolvasható, hogy az LC Kft. tulajdoni hányada úgy emelkedett a kiszorítás előtti 93.6 %-ről 100%-ra, hogy eközben az alaptőkét kitevő 5.354.463 db részvénynek sem a darabszáma, sem a névértéke nem változott. Ezen tulajdoni hányad emelkedés viszont csak úgy lehetséges, ha az újonnan kibocsátott, és több mint 1 milliárd forintot érő részvénycsomagot az LC Kft. birtokába adta a Zalakerámia Rt. Igazgatósága.
Mindezek alapján a TEBÉSZ felszólítja a Zalakerámia Rt. Igazgatóságát, hogy az érvénytelenített részvények vagyonhányad arányos ellenértékének 3 napon belüli kifizetése mellett, ugyanezen idő alatt közleményben adjon nyilvános tájékoztatást a következő kérdések vonatkozásában:
- Milyen pénzügyi feltételek mellett (összeg, fizetés időpontja, kamat mértéke) adta át a Zalakerámia Rt. a 2005. augusztus 8-án kibocsátott 270.434 db új részvényt az Igazgatóság egyik tagjának résztulajdonában álló Lasselsberger Ceramics Kft. birtokába.
- Volt-e igazgatósági döntés a részvények átadásának feltételeiről, vagy azt a Társaság vezérigazgatója, Márton Péter egymaga dönthette el?
- Kaptak-e az Igazgatóság magyar tagjai, vagy Márton Péter, mint vezérigazgató írásbeli, vagy szóbeli utasítást a részvények átadásának bármely részletére vonatkozóan Josef Lasselsbergertől, a Lasselsberger Ceramics Kft. résztulajdonosától, a Zalakerámia Rt. Igazgatóságának tagjától.
NEKED AJÁNLJUK
FRISS HÍREK
Több friss hír
21:33
Tini unokájával közösen ad ki könyvet a 77 éves, Pulitzer-emlékdíjas fotóművész (x)
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Ezen a szőnyegen jógázva már semmi sem választ el a természettől (x)
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Tücsökfehérjéből készít proteinszeletet a magyar orvostanhallgató, a Cápák között befektetője is beszállt az üzletbe (x)
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A legnagyobb hazai filmfesztiválon mutatkozik be a közösségi finanszírozásból megvalósult kisjátékfilm
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
NAPTÁR
Tovább
2024. július 27. szombat
Olga, Liliána
30. hét
Ajánlatunk
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
Vásárlás legolvasottabb
2
- Dráma Kőszegen: mérgező növénybe lépett egy kéktúrázó
- Életveszély fenyeget a magyar utakon, és nincs ellene biztosítás
- Nagy változás jön a mobiltelefonos fizetésnél
- Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
Pénzcentrum | 2024. július 27. 06:56
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
Pénzcentrum | 2024. július 26. 19:02
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)
Hello vidék | 2024. július 26. 17:04