A szaktárca tájékoztatása szerint október elseje óta csaknem 3200-an váltották ki a Startkártyát, mellyel a pályakezdők két évig jelentős járulékkedvezményt kapnak.
Az október elseje óta használható Startkártyát eddig csaknem 3200 fiatal váltotta ki - közölte a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium. Mivel a kártya két évig érvényes, feltehetően a fiatalok többsége már az elhelyezkedési lehetőségét tisztázva kérte annak kiállítását.
A program lényege, hogy nem kell kifizetni az ezzel rendelkező fiatal munkavállaló után a tételes egészségügyi hozzájárulást, a 29 százalékos társadalombiztosítási és a 3 százalékos munkaadói járulékot. Ehelyett az első évben a bruttó munkabér tizenöt százalékos, a második évben huszonöt százalékos mértékét fizeti a munkaadó járulékként. A kedvezményt a minimálbér másfélszereséig, felsőfokú végzettségűeknél annak kétszereséig érvényesítheti a foglalkoztató.
A kedvezmény a kártya érvényességi idejében több munkaadónál is igénybe vehető. Az igazolványt az adóhatóság állítja ki. A kártyán az adóazonosító jel, a pályakezdő neve, személyes adatai, a kiállítás és az érvényesség ideje szerepel.
A kártya a kiváltásától számított két évig érvényes, figyelembe véve azt is, hogy a munkavállaló 25 évnél - felsőfokú végzettség esetében 30 évnél - fiatalabb legyen.
(forrás: Kormányzati Hírportál)
Óriási bírságot kaphatnak a népszerű boltláncok: keményen lecsapna a kormány az online értékesítésre
A brit kormány az online alkoholértékesítés szigorítását mérlegeli, miután komoly aggályok merültek fel a legnagyobb szupermarketláncok internetes értékesítési gyakorlata miatt.
Erről ne maradj le!
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
NAPTÁR
Tovább
2026. június 13. szombat
Antal, Anett
24. hét
Június 13.
A magyar feltalálók napja
Június 13.
A magyar védőnők napja
Június 13.
Vasutasnap
Ajánlatunk
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.
Vásárlás legolvasottabb
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. június 13. 19:17

Pénzcentrum | 2026. június 13. 18:03

Agrárszektor | 2026. június 13. 19:31




