Újra szabad a pálya

Pénzcentrum
2005. október 7. 08:20

Az Állami Autópálya Kezelő Rt. által indított jelentős felújítási munkálatok közül háromnak is szeptember végére, illetve október elejére esett a befejezési dátuma. Az M1-es autópálya Győrt elkerülő, illetve Tatabánya mellett vezető szakaszán, valamint az M3-as autópálya oszlári Tisza-hídján a forgalom immár mindkét irányban zavartalanul haladhat.

 
 
 
Az ÁAK Rt. idei évre előírt egyik legnagyobb beruházása, az M1-es autópálya Győrt elkerülő szakaszának felújítása szeptember 30-án fejeződött be. A 129–145. kilométerszelvények közé eső szakaszon a munkálatoknak köszönhetően teljesen megújult az aszfaltréteg, a hidak pedig mindenhol új pillérvédő szegélyeket kaptak. A mintegy 1,2 Mrd forint összértékű beruházás június 6-án kezdődött, és az eredeti tervek szerint szeptember 13-án fejeződött volna be. A műszaki átadás során azonban az ÁAK Rt. szakemberei minőségi kifogások miatt hiánypótlásra kötelezték a kivitelező M1 Győr Konzorciumot (Strabag Rt., Egút Rt.). A kivitelező garanciális javítások keretében szeptember 30-ig orvosolta a hibát, és a kifogásolt 1,8 kilométeres szakaszon újra kicserélte az aszfaltréteget.
A forgalomterelés megszüntetésével az autósok október 3-án vehették teljes egészében birtokba az M1-es autópálya Budapest felé vezető 54–60. km közé eső felújított díjmentes szakaszát. A Tatabánya-Újváros és -Óváros közé eső hat kilométeres szakaszon teljesen megújult az aszfaltréteg. Az augusztus 22-én indult mintegy 400 millió forint összértékű beruházás kivitelezője, a VIADOM Rt. ezenfelül a vízelvezető rendszer javítását és az 56-os kilométerszelvénynél található csomópont felújítását is elvégezte. Az eredetileg egy héttel korábbra tervezett átadást a munka kezdetekor tapasztalt szokatlanul csapadékos időjárás hátráltatta. A terelés szakszerű és biztonságos kiépítése ugyanis kizárólag esőmentes időben lehetséges, hiszen az útfelületre rajzolt terelési csíkokat csak szárazon lehet felfesteni, így a felújítást ténylegesen csak egy hét késéssel lehetett elkezdeni. Mivel a kivitelező igen feszített munkaterv szerint dolgozott, a kiesett napokat a későbbiekben már nem lehetett pótolni. A műszaki átadás-átvételre az előzetes terveknek megfelelően október 7-én kerül sor.
Az M3-as autópálya 168-as kilométerszelvényénél található oszlári Tisza-hídon szeptember 29. és október 2. között végeztek javításokat. Ez idő alatt az autósok csak félpályán közlekedhettek az érintett szakaszon. A híd kivitelezője, a MAHID 2000 Rt. garanciában vállalta a munka elvégzését.
Az Állami Autópálya Kezelő Rt. nyolcéves felújítási programjának eredményeképpen ma a magyarországi autópályák burkolatfelületének 73%-a 5 évesnél fiatalabb, és csupán 2%-a idősebb tíz évnél. Ezek a számok 2005-ben tovább javultak, hiszen az ÁAK Rt. idén költségvetésének közel az egyharmadát fordította fenntartásra, összesen mintegy 8 milliárd forintot. A társaság második éve nem részesül állami támogatásban, így a díjas és a díjmentes szakaszokra (a teljes hálózat több mint 30%-a) vonatkozóan is kizárólag a matricabevételekből finanszírozza európai színvonalú üzemeltetési, fenntartási és időszakos felújítási tevékenységét.
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 13. kedd
Szervác, Imola
20. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. május 13. 20:27
Árfolyamok!
A legfontosabb magyar és nemzetközi részvény és devizaárfolyamok ÉLŐBEN!
Most nem